Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Vízi környezetvédelem – vízminőség-védelem

trágya-lemosódás) megnövekszik, termőképességük megnő, „elnovényesednek”, ez már a vizek legveszélyesebb megbetegedését, az eutroíizálódást jelenti;

— a vizek szervesanyag-bontó képessége, a szaprobitás, a szervesanyag-termelés ellen dolgozó „lebontás” intenzitása, ami az ökoszisztéma energiatartalmát csökkenti. A lebontás alapja a légzés (oxidáció) és a beépítés, amihez megfelelő hőmérséklet, nem mérgező, bomlóképes, a heterotrofikus élőlények számára hozzáférhető szerves anyag és megfelelő baktérium-, véglény- vagy más állatállomány jelenléte szükséges. A lebontás folyamán a víz oldottoxigén-tartalma felhasználódik (csökken). Mértékét a biokémiai oxigénigénnyel (BOI5) minősítjük;

— a víz mérgezőképessége, a toxicitás, amit a vízbe került mérgek okoznak.

A vízszennyezést okozó anyagok felsorolása lehetetlen, mert pl. a különböző vegyipari ágakban a szervetlen és szerves vegyüle- teknek igen széles skáláját termelik. Néhány jellemző és veszélyes szennyező anyagról már az előző fejezetekben, illetve e fejezetben megemlékeztünk. Biológiai szempontból négy csoportot különböztetünk meg:

— szervetlen sók, amelyek vagy alapvető változást okoznak a befogadó szervetlen kémiai tulajdonságaiban (halobitás- változás) vagy növényi tápanyagként szolgálnak és a befogadó növényesedését, eutrofizálódását okozzák (trofitásvál- tozás);

— bomlóképes, a heterotrofikus élőlények számára táplálékul alkalmas szerves anyagok, amelyek a vizek termelés —lebontás egyensúlyát a lebomlás irányába tolják el (szap- robitásváltozás).

Csak ez ellen dolgozik a befogadó természetes öntisztulása, és ez távolítható el a biológiai szennyvíztisztítás módszereivel;

— mérgek, amelyek az élővilágot elpusztítják, vagy gátolják az életjelenségeket (toxicitásváltozás);

— mikroszennyező anyagok, amelyek már kis töménységben

274