Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Az ókori civilizációk kialakulása
nek egy babilóniai agyagtáblát kb. az i. e. XVIII. századból, amelynek egyik oldalára 16, a gátak, támfalak, kutak, vízórák méretezésével, földmunkák mennyiségének meghatározásával összefüggő feladatot jegyeztek fel. A városokat vízi közművekkel látták el. A nagyobb városoknak, mint Babilon, Ninive stb. nemcsak megfelelő vízellátását biztosították, hanem csatornázásukat is magas szinten oldották meg: az egyes házakból kivezető csatornák gyűjtő-, majd főgyűjtő csatornákba torkolltak, és a szennyvizet a befogadó élővízfolyásba való bevezetés előtt ülepítőaknában derítették (tisztították). Az egyiptomi kultúra megszületésének egyik alapvető tényezője a Nílus évenkénti áradása volt. A Nílus völgye mély árok a Szaharában. Ma két ágra szakadva ömlik a tengerbe, de az ókori források még hét ágról szólnak. Az egyiptomiak a megművelhető földet, a deltavidéket tekintették hazájuknak, ezt az iszap sötét színéről Kemetnek (fekete-tengeri földnek) nevezték, amelyet keleten és nyugaton a Dereret (vörös föld), a sivatag határolt. A Nílus áradása a nyári-őszi hónapokra esett. A folyón az etiópiai esők és a hó olvadása miatt indult meg az áradás, amely Asszuán környékét május végén, június elején, Kairót három héttel később érte el. A folyó általában július 20-án lépett ki medréből, ezért az egyiptomiak július 19-ét tekintették az áradás első napjának, és erre az időpontra tették az újév napját is. Az árhullám vízállása augusztus végén, szeptemberben tetőzött, és a víz október— novemberben húzódott vissza a folyó medrébe. Az áradást a Szudánban a Nílusba ömlő Kék-Nílus, az Atbara és a Szobot táplálta, a Khartoumnál vele egyesülő Fehér-Nílusnak ebben nem volt lényeges szerepe. Az áradások idején a víz színe is megváltozott, a Kék-Nílus hordalékától vöröses szint kapott. A Nílus természetes vízjárásából adódó, s az egyiptomiak életét meghatározó jótékony hatásokhoz az ember is hozzájárult azzal, hogy célszerű építményekkel, vízi építkezésekkel segítette e hatások állandósulását és területi kiterjesztését. Ezeknek a munkáknak első nagy fellendülése Menes fáraó és dinasztiája uralkodásának idejére (i. e. 4. évezred eleje) tehető. Később az i. e. 3000 és 2900 közötti időből, a kőépítkezések kezdeti korából való az első ismert nagy 21
