Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)
2. Várallyay György: Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai
befolyásoló fő tényezők, valamint ezek anyagforgalmi, talajképződési és talajpusztulási következményei szerint 11 talajvízháztartási típust különböztettek meg és tüntettek fel. Ezek főbb jellemzőit a következőképpen lehet röviden összefoglalni. 1. Az erős felszíni lefolyás típusa. Ide soroltuk azokat a területeket, amelyek lejtős térszínein a felszínre hulló csapadékvíz jelentős része a felszínen lefolyik (F és/), nagy mennyiségű talaj lehordását, súlyos vagy közepes eróziós károkat okozva. 2. Az erős lefelé irányuló vízmozgás típusa. Ezeken a területeken a felszínre hulló viszonylag nagy mennyiségű csapadéknak (Cr > 650 mm/év) csak viszonylag kisebb hányada folyik le a felszínen (F,/), nagyobb része a talajba szivárog (/). A fedőréteg vízháztartásában a lefelé irányuló függőleges vízmozgás (/), anyagforgalmában pedig ennek megfelelően a kilúgzás dominál. 3. A mérsékelt lefelé irányuló vízmozgás típusa. E területek fedőrétegének vízháztartásában ugyan még mindig a lefelé irányuló vízmozgás, anyagforgalmában a kilúgzás dominál, ez azonban lényegesen mérsékeltebb, mint a 2. típus esetében. Elsősorban a területre hulló kevesebb csapadék (C? <650 mm/év) miatt. A vízháztartásra ugyanakkor a 2. típushoz hasonlóan jellemző a viszonylag csekély hozzá- és elfolyás (F,/), valamint a gyakorlatilag elhanyagolható talajvíztáplálás (i = 0). A vízmérleg mérsékelten „ + (Cs > FF). 4. Az egyensúlyi vízmérleg típusa. E területeken a lefelé és fölfelé irányuló vízmozgás éves vagy hosszabb pediódusra vonatkoztatva egyensúlyban van, de az év folyamán periodikusan hol egyik, hol másik kerül időszakosan túlsúlyba. Többnyire sík vagy enyhén hullámos felszínű területek, ahol a felszíni oda- és elfolyás (F f/) többnyire jelentéktelen. A talajvízszint mélyen helyezkedik el (> 4 m), ezért sem a talajvíztáplálás (0, sem a fölfelé irányuló kapilláris vízmozgás során a talajvízből a talajvízszint feletti rétegekbe jutó víz mennyisége (K) nem jelentős és közel egyensúlyban van: i = K. Az éves vízmérleg globális egyensúlya Cs % FFakt, egy „+” vízmérlegű (Cs > FFakt) őszi-tavaszi és egy ” vízmérlegű (Cs < FFakt) tavaszi-őszi vízmérleg egyensúlyát fejezi ki. E vízháztartási típusba tartozó talajok anyagforgalmára a szelvényen belüli periodikus anyagmozgás, a migráció a jellemző. 5. „Áteresztő” típus. E területeken a talaj felszínére jutó víz teljes mennyisége a talajba szivárog, a talaj gyenge vízraktározó és igen gyenge víztartó képessége miatt azonban ennek csak kis hányada tározódik a talajban (N), nagy része gyorsan átszivárog a fedőrétegen és/vagy a talajvízbe (i), vagy a mélyebb talajrétegekbe kerül. A fedőréteg enyhén „+” vízmérlege (Cs => Fakt) nem a nagy mennyiségű csapadéknak, hanem a könnyű mechanikai összetételű homoktalajok gyors „víztelenedésének” a következménye (amely miatt FFakt <kFFp). 6. A fölfelé irányuló vízmozgás típusa. E területek fedőrétegének a vízháztartásában a fölfelé irányuló vízmozgás dominál (K > /), de a talajvíz sótartalma nem jelentős, s így permanens hatása alatt álló talajokban nem figyelhető meg sófelhalmozódás, szikesedés. E többnyire mélyebb fekvésű területekről lényegesen több víz párologhat el, mint amennyi csapadék és öntözővíz formájában a felszínre jut (FF > Cs f Ö) és e párolgási vízhiányt a oldalról való betáplálás víztöbblete (F+S+G > f+s+g) egyenlíti ki. Ez az anyagforgalom szempontjából természetesen felhalmozódási folyamatokat idéz elő. 68
