Szalai György (szerk.): Az öntözés gyakorlati kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989)

1. Szalai György: Az öntözés szerepe a mezőgazdasági termelés fejlesztésében

lések szerint a készletek távlatilag nem fedezik az igényeket. A gondok megoldása vagy legalábbis csökkentése a jövőre vár: újabb készletek felkutatása, igénybevétele, nagytérségi vízátvezetések (a fölösleget tartalmazó vízgyűjtőkből a vízhiányos vízgyűjtőkbe), tározás, víztakarékos technológiák kidolgozása, az öntözővíz hasznosulásának fokozása, a régi rendszerek felújítása, korszerűsítése stb. útján.

Mindehhez sok pénz kell, s az öntözési beruházások ma sem olcsók. 1975-ös árakon számolva 1 ha berendezési költsége 300 USD és 7000 USD között változott, és egy korszerű esőztető öntözés átlagköltsége 2380 USD/ha volt. A fejlesztési célokról azonban nem lehet lemondani, mert elsősorban ezen múlik a fejlődő világ jövője.

A fejlődés ütemében, s a fejlesztés tartalmában azonban módosulások várhatók, mégpedig több okból. Először is komoly korlátokat kezd jelenteni (nemcsak a számok tükrében, mint láttuk, hanem a gyakorlatban is) a rendelkezésre álló terület és víz elégtelensége, illetve a kettő viszonyában jelentkező konfliktus. Másrészt úgy látszik, hogy az új, nagy hozamú növényfajták termesztésbe vétele s ezzel együtt a meglevő öntözött területek felújítása, illetve korszerűsítése nagyobb gazdasági hasznot hoz, mint az öntözött területek kiterjesztése. Harmadsorban világos jelei mutatkoznak bizonyos öntözött növények túltermelésének. Ilyen pl. a rizs, amely Ázsiában az öntözött területek mintegy harmadrészét foglalja el. A meglevő rendszerek korszerűsítése — nem pedig bővítése — mellett szól az is, hogy a változatosabb étkezés igénye változatosabb növénystruktúra kialakítását, ez pedig a vízellátással szemben változó igények teljesítését követeli meg.

E tendenciák mellett természetesen nem kevés azoknak az — elsősorban fejlődő és közepesen fejlett — országoknak a száma (és itt egész övezeteket is mondhatnánk), ahol továbbra is megmarad a területi fejlesztés jelentős üteme.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az öntözés területi növekedése a jövőben az eddigiekhez képest lassúbb ütemben folytatódik, becslések szerint 3 — 4 millió ha-ral évente. Ez pedig kb. 1,5%-os növekedési aránynak felel meg. Az öntözéses növénytermesztés növekedése azonban 1,5%-osnál jóval nagyobb lehetne a meglevő rendszerek modernizálása és az irányítás színvonalának emelése terén jelenleg kifejtett erőfeszítések eredményeként. Sajnálatos kivétel ez általánosítás alól az erre egyébként leginkább rászoruló Afrika.

Ami a régebben épült rendszerek, öntözési egységek felújítási munkáit illeti, és ami jelenleg — a fejlesztések mellett — átfogó világprogramnak látszik, több fogalom van forgalomban. Különbséget kell tenni a rekonstrukció, rehabilitáció (tökéletesítés) és modernizálás között. A rekonstrukció az elhasználódott berendezések felváltását jelenti az eredeti koncepcióba illő új, fejlesztett, azonos funkciójú berendezésekkel, eszközökkel. A rehabilitáció (tökéletesítés) a komplex fenntartási program részeként azt tűzi ki célul, hogy kiigazítsa a project esetleges tervezési hibáit, s a rendszer szerkezeti elemeinek javításával, tökéletesítésével alkalmassá tegye a mai igények sokoldalú kielégítésére. A modernizálás megkívánja a rendszer műszaki tervének átgondolását, és magában foglalja a rendszerelemek kialakításának (esetleg koncepcionális) változtatásait vagy alapvető mennyiségi és minőségi változtatásokat a meglevő műszaki eszközök körében.

Egyre általánosabbá válik az igény — különösen a meleg égövi országokban — a sok helyen elmaradt vízelvezető rendszerek pótlólagos kiépítése iránt a másodlagos szikesedés, láposodás megakadályozása céljából.

16