Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
A valóságban a térbeli szakaszok legtöbbször nem egy sorban helyezkednek el, hanem pl. két sorban, ilyenkor egy szakasz nemcsak kettő, hanem három táblával is érintkezhet. Ezért az a legcélszerűbb, ha a növények évenkénti elosztását nem táblázaton, hanem vázrajzon, több kombinációban készítjük el. Részben a specifikus kártevők és kórokozók elszaporodása, a talajnak a szükséges tápanyagokban, nyomelemekben való elszegényedése, részben a növények gyökerei és a velük élő mikroorganizmusok váladékainak felhalmozódása stb. az oka annak, hogy egyes növények közvetlenül vagy néhány évig nem vethetők önmaguk után. Ez a talajuntság. Előző helyükre csak 3—5 év múlva kerülhetnek vissza a cukorrépa, a borsó, a mák, a repce, a ricinus, a vöröshere, a baltacím, a paprika, a görögdinnye, a lucerna. A len pedig csak 6—7 év múlva kerülhet előző helyére. Keverékvetéssel, istálló- és zöldtrágyázással némileg csökkenthető a talajuntság. Egyes növények ismételten is jól vethetők ugyanarra a helyre. Pl. a kukorica, a rizs, a kender, a rozs. A búza is elég jól elviseli az egyszeri ismételt vetést, a többszörit kevésbé, egyes, a szártőbetegségre érzékeny fajták (Kavkaz) termése viszont egyszeri ismételt vetésnél is igen jelentősen csökken. A növények talaj védő hatása A talajvédelmet igénylő lejtős területeken a növények összetételének, arányának és a vetésforgónak a megállapításakor ez a szempont a legfontosabb. A növények talajvédő hatása borításuktól, állományuk sűrűségétől, a fedettség időtartamától, gyökérzetük, tarlómaradványaik sűrűségétől és ezek révén a talaj szervesanyag-tartalmára gyakorolt hatásuktól függ. Borításon, beárnyékoláson a növények lombozatának sűrűségét, a levelek alakját és elrendeződését értjük. A sűrű és jól takaró levélzet adja a legjobb védelmet a csepperózió ellen. Az egyes növények levélzete igen különböző. Ennek megfelelően változik borításuk mértéke, amelyet az 1 m2-re jutó levélfelülettel fejezünk ki. Ez Werner alapján a fontosabb növényeknél átlagosan a következő: lucerna 85,6 m2 vöröshere 26,4 m2 korcshere 22,7 m2 zab 21,1 m2 őszi búza 17,5 m2 rozs 15,6 m2 árpa 14,5 m2 tavaszi búza 13,7 m2 csalamádé 11,7 m2 kukorica 2,7 m2 répa 2,3 m2 Ezek szerint a répa védené borításával legkevésbé a talajt a csepperózió ellen, pedig tudjuk, hogy a levélborulás után már júniusban jól takar, jobban, mint a lucerna a kaszálások után. A borítás a levélfelületen kívül nagyon függ a levelek elrendezésétől és a többször kaszált növényeken az állomány pillanatnyi állapotától is. Petrasovits vizsgálatai szerint a kukorica állományában 6— 7 m2, a cukorrépáéban 7—8 m2, a burgonyáéban 6—7 m2 levélfelület jut 1 m2-re. Az állomány sűrűsége nagyon fontos az erózió mérséklése szempontjából. A sűrű növényzet csökkenti a lefolyó víz sebességét, erodáló erejét, hordalékának lerakására, szétoszlásra kényszeríti. Akadályozza a medresedést, tehát végeredményben megakadályozza az eróziót. A ritka állományú kapásnövények viszont ebből a szempontból sem védik a talajt. Gyakran látható tavaszi záporok idején, hogy ugyanaz a vízár, amely a kapásnövónnyel bevetett csupasz táblán mély árkot váj, a gabonát csak megdönti és beiszapolja. Őszi búzából 400—600, lucernából kereken 2000, kapásnövényből viszont csak néhány szár van 1 m2-en. A sűrű állomány a talaj szél 68
