Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A deflációnak kitett üzemek gazdálkodásának szervezése
Sajnos, a csekély aranykorona értékű homokterületeken gazdálkodó gazdaságainkban az anyagi eszközök szűkösek, új művelési ágak létesítését, megfelelő álló- és forgóeszközök biztosítását, korszerű technika-technológia alkalmazását, illetve gyors ütemű növelését nem teszik lehetővé. A művelési ágak megválasztása homokminőség szerint Nem célszerű a művelési ág változtatása azokon a területeken, ahol az új termelési feltételek kialakítása nagy kockázatvállalással és befektetéssel járna, s ennek megtérülése bizonytalan. Ide sorolhatók az olyan területek, amelyeken a természeti viszonyok nagyon kedvezőtlenek, a gazdálkodás általában veszteséges, a meliorációs beavatkozások túlságosan költségesek, pl. vízállásos, mély fekvésű szikes, mészkőpados vagy buckás, futóhomok területek. Ezek gyepesítéssel legelőként vagy időszakos kaszálóként, kis ráfordítással gazdaságosan hasznosíthatók. A művelési ág megváltoztatása csak akkor ésszerű, ha az a termőhelyi és üzemi adottságokhoz való alkalmazkodást jelenti. A művelési ágak megválasztása során akkor járunk el helyesen, ha — a terméketlen futóhomokokat parlagon hagyjuk, — az igen gyenge termőképességű területeket erdősítjük, — a mély fekvésű, vizes területeken rét- és legelőgazdálkodást folytatunk, — a mély fekvésű, vizes, de nem szikes, viszonylag könnyen meliorálható területen szántóföldi, kertészeti művelést folytatunk, — a kedvező tápanyag- és vízgazdálkodású homokterületeken szántóföldi növénytermesztésre rendezkezünk be, — szőlő- és gyümölcsültetvényeket elsősorban a kovárványos és eltemetett talaj- szintet tartalmazó területeken létesítünk. Minden esetben törekedni kell a megfelelő ágazati méretek kialakítására, a korszerű gépesített termelés méretbeni feltételeinek megteremtésére. Meliorációval egybekötött területhasznosítás A homoktalajok jelentős részét szőlő- és gyümölcsültetvényekkel hasznosítják. Ezeket megfelelő természeti és talaj adottságú élőmunkaerővel és anyagi forrással jól ellátott területeken célszerű fejleszteni. A meliorációs beavatkozások (talajvédelem, talajjavítás, táblásítás, vízrendezés stb.) elsősorban az értékes kultúrák esetében térülnek meg, de csak megfelelő talajadottságokkal. Jelentős károk származnak abból a téves nézetből, hogy a szőlő- és gyümölcsültetvények a leggyengébb homokon is jövedelmezőek. A nagy beruházás és az egyéb ráfordítások ilyenkor nem térülnek meg, s ez inkább rontja, mint javítja a gazdálkodás színvonalát. A homoki talaj védő gazdálkodási rendszer főbb alapelvei: — a gazdálkodási rendszer tegye lehetővé a defláció megakadályozását és a talaj- termékenység növelését, — a természeti viszonyokhoz alkalmazkodó művelési ágak és ágazatok megfelelő arányát alakítsuk ki, — ki kell alakítani a gazdaságoknak a leghatékonyabb termelést lehetővé tevő föld-, álló- és forgóeszköz-összetételt. Az a gazdálkodási rendszer működik jól, amelyik az alkalmazható különböző eljárások közül mindig azokat és olyan arányban iktatja be, amelyekkel a kívánt eél — maximális jövedelem, minimális talajpusztulás — a leggazdaságosabban megoldható. A talajvédő gazdálkodási rendszer kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a jól 354
