Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - dr. Matos Károly: A belvízjárta területű üzemek gazdálkodásának szervezése
A szikmentes belvízjárta talajok a vízborítási időtől függően hasznosíthatók — kertészeti növényekkel, — szemestakarmány-növényekkel, — szálas és gyökgumós takarmánynövényekkel, — haszonfa-telepítéssel, — rét- és legelőhasznosítással, — víztározók létesítésével. Kertészeti növények. A tavaszi nagy belvizek idején vízzel borított mély fekvésű, de nem lefolyástalan területek hasznosítása megoldható szántóföldi kertészeti növényekkel, illetve azok termesztésével, pl. káposztafélék, zöldbab stb. Erre a célra azokat a területeket jelöljük ki, ahol a nyári nagy esőzések vízborítása elvezethető, esetleg átemelő szivattyúval megoldható, vagy az elszivárgás, elszívózás ideje nem több 2—3 napnál. Szemestakarmány-növények. A rövid tenyészidejű takarmánynövények, így a muhar, a köles, a szudánifű, a cirokfélék, a rövid tenyészidejű kukorica stb., a vetési idő elhúzódásától függően a belvizes területek vetési rendszerébe az előbbi feltételek mellett viszonylag biztonságosan beállíthatók. A növényeket a helyi adottságoknak megfelelően válasszuk meg, mivel a talaj szerkezete, tápanyag-háztartása, a vetés ideje stb. meghatározó a termesztendő növény fajtáját és a termesztés célját illetően. Takarmánynövények (zöld). Legelterjedtebb és legbiztosabb hasznosítási módja a későn művelhető, mély fekvésű területeknek a takarmánytermesztés. A szálas takarmányok zöldfogyasztásra, silózásra vagy szárított tömegtakarmány készítésére — cirokfélék, rövid tenyészidejű kukorica, muhar, szudánifű stb. — egyaránt fel- használhatók és a vetésrendszerbe beállíthatók. Haszonfa-telepítés. A belvíz-veszélyeztetett területek nagy részén a talajok heterogén összetétele miatt a haszonfa-telepítés igen célravezető. Indokolja ezt a sűrűn ismétlődő szikes vagy szikesedő foltok előfordulása és a talajok tápanyagszegénysége. A szántóföldi növénytermesztéssel már nem hasznosítható, mély fekvésű vonulatokban egyszerű táblásítással vagy anélkül haszonfa- és rét — legelőterületek helyezhetők el. Mindezek kialakítása a helyi adottságok szerint a belvízborítás ideje és a talajminőség függvénye. Gyephasznosítás. Az időszakos helvízjárásos területek egyik legelterjedtebb hasznosítási módja a gyepgazdálkodás. Az ősgyepek — különösen az ártéri gyepek — a kora tavaszi rövidebb elöntések után regenerálódnak, ezért alakult ki ez a hasznosítási mód. A rövidebb tavaszi elöntésű területeken — ahol az elöntés nem hosszabb egy hónapnál —, ahol hosszabb nyári elöntésekkel nem számolhatunk, mesterséges telepítésű gyeppel való gazdálkodás is igen célravezető lehet. A fűfajok megválasztása természetesen az adott talajviszonyoktól, a termelés céljától függ. E gyepek hasznosításakor feltétlenül el kell végezni egy-két alapvető agrotechnikai eljárást, így pl. a belvizek megszűnésekor a talaj szikkadása után a gyep termőképességétől függő N-műtrágyázásra, valamint a talajfelszín kiillőskapával, forgóboronával való ápolására stb. van szükség. A felszínápolás kedvezően hat a víz- és tápanyag-hasznosításra. A helvízjárásos gyepterületeken eredményes a vibrációs altalajlazítás — kötött talajokon egyre gyakrabban alkalmazzák —, mert a ráfordítás 1 — 2 év alatt megtérül, hatása pedig 4—5 évre tehető. Víztározók létesítése. A mezőgazdasági termelésben gazdaságosan nem hasznosítható igen mély fekvésű területeken, ahonnan a belvíz elvezetése nem oldható meg, célszerűnek látszik belvíztárolók kialakítása. Ha a talajviszonyok lehetővé teszik a tározók építését, a tárolás az öntözés lehetőségén túlmenően előnyös a talajvízszint-ingadozás csökkentése szempontjából is. A víztározók haltermelésre, illetve ezzel összekapcsolva víziszárnyas-nevelésre is alkalmasak lehetnek. 346
