Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - dr. Marjai Gyula: Műszaki eljárások
— agyagos homokon- lágy agyagon- agyagon — iszapos talajon 0,7—0,8 m/s, 0,7 m/s, 1,2— 1,4 m/s, 0,5—0,6 m/s. Az esést úgy válasszuk meg, hogy a szükséges biztonság betartásával legjobban idomuljon a terep eséséhez. Ha túlságosan nagy esés adódna, ami a szelvény próbaméretezésével ellenőrizhető, akkor az esést a csatorna vonalán csökkenteni kell, és helyenként kell fenéklépcső vagy surrantó építésével nagyobb esésű szakaszokat kialakítani. A legnagyobb esés főcsatornában 5— 10 cm/km, mellékcsatornában 20— 30 cm/km, gyűjtőcsatornában ennél több is lehet. Az üzemi vízszint tervezésekor mindig a csatornahálózat végén levő legkisebb rendű csatornákét állapítjuk meg először, majd a vízszintesés figyelembevételével kapott torkolati vízszintmagasságokat bejelöljük a befogadó mellékcsatornák megfelelő szelvényénél. A mellékcsatornák vízszintjét úgy tervezzük, hogy az a szükséges biztonság tartásával az előző helyeken egyezzen vagy ez alatt legyen. Ugyanígy járunk el a magasabb rendű csatornák esetében is. Ha betorkolló csatornák fekvése miatt a befogadócsatornák szintjét túlságosan mélyre kellene tervezni, ami többletköltséggel jár, akkor mérlegelni kell, hogy a kisebb elöntések okozta károk tűrése vagy esetleg elkerülése átemeléssel gazdaságosabb-e. A tározórendszer. A tározórendszer állandó és ideiglenes üzemű tározókból tevődik össze. Belvízrendezés esetén kisebb az állandó üzemű és nagyobb az ideiglenes üzemű tározó. Az állandó üzemű tározók záró-, szabályozó- és egyéb művekkel, tiltókkal, zsilipekkel, övgátakkal ellátottak. Területük mezőgazdasági hasznosítása csak másodrendű jelentőségű. Vizük öntözésre, haltenyésztésre, nádtermelésre hasznosítható. A vízrendezési és -hasznosítási célok, felszíni vízrendezés esetén, a tározóknál általában csak ritkán egyeztethetők össze. Az ideiglenes tározók területe állandó mezőgazdasági művelés alatt áll. A tározók feltöltését, felületük elöntését a kivitelezett csatornákba beépített tiltok, zsilipek segítik elő. Az elöntés előre meghatározható gyakoriságú és értékű kárt okoz. Az időszakos tározók vize általában nem hasznosítható. Az alföldi, állandó vagy ideiglenes tározásra alkalmas területek főbb típusai a következők: — a megközelítően sík felszínű, közepes és erősen kötött, valamint tőzeges talajú vízgyűjtő területek, a holtágak hálózata és az igen lapos, szétterülő, rendszerint szikes vagy tőzeges talajú mélyedések, — az enyhén lejtős felszínű és magasabb fekvésű laza talajon vízgyűjtő területeken a homokvonulatok között hosszan elnyúló, lapos, rendszerint szikes vagy tőzeges talajú mélyedések. Ezeket a tározásra, összefüggő víztükör kialakítására alkalmas területeket még kiegészítik a vízgyűjtő terület felszínén igen sok helyen megfigyelhető ideiglenes, vizenyős, tocsogós területek. Ezeken a többé-kevésbé lefolyástalan területeken a talajvízszint a felszínig, sőt néhány cm-rel e fölé emelkedik, vagy megáll az esővíz és a hóié ugyancsak néhány cm magasan. Az így tározódó vízmennyiség a felszíni tározók vízháztartása szempontjából nem jelentős. Ugyanakkor figyelemmel kell kísérni ezeket a területeket a lefolyási tényező meghatározásakor és nem utolsósorban a mezőgazdasági károk megállapításakor. A lefolyási tényező itt az 1-hez közel álló érték, a mezőgazdasági károk pedig súlyosak lehetnek. Az Alföldön egy-egy állandó, nagyobb holtágból kialakított tározóra egy vagy több millió m3 vizet, egy-egy ideiglenesen elöntött, laposabb mélyedésre, kisebb holtágakból álló tározórendszerre, 20— 60 ezer m3 vizet számolhatunk. Az állandó 218
