Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
organizmusok élettevékenysége csökken, ami a növények X-ellátottságára kedvezőtlen. — A talajban élő földigiliszták száma és tevékenysége csökken, ami igen fontos a talajszellőzöttség szempontjából. A gyepnövények viszonya a talaj kémhatásához függ a termőhelyi feltételektől, így elsősorban a nedvességviszonyoktól. A csíranövények mindig érzékenyebbek a talaj kémhatására, mint a kifejlett növények. Ez főleg a talaj meszezésekor figyelhető jól meg. A legtöbb értékes takarmány pázsitfű és pillangós virágú faj, jó víz- és tápanyag- ellátottság mellett, a legnagyobb termést 6,0—6,5 pH-jú talajon éri el. Eőleg a savanyú talajokon, a termés növelése céljából, meszezéssel a talaj pH-értéke a semlegeshez közelebb kerül. Savanyú talajokban igen sok a szabad alumínium, aminek nagy jelentősége van ökológiai szempontból, mivel a gyepnövények viszonya az alumíniumhoz igen eltérő. A legtöbb gyepnövény igen érzékeny a talaj szabad alumíniumtartalmával szemben, pl. a lucerna (Medicago sativa), a réti komócsin (Phleum pratense), a réti csenkesz (Eestuca pratensis), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a franciaperje (Arrhe- natherum elatius), a tarackos tippan (Agrostis alba), mások viszont igen ellenállóak, pl. a szőrfű (Nardus stricta), a juhcsenkesz (Eestuca ovina), a kék perje (Molinia coerulea). A talajban az oldható alumínium elsősorban a gyökerek növekedésére hat kedvezőtlenül. Azonban ez a jelenség is fajonként változik. így pl. a mészkedvelő tarackos tippan (Agrostis alba) gyökerei már kis mennyiségű oldható alumínium esetében is gyengén fejlődtek, a mészkerülő eb tippan (Agrostis canina) gyökerei viszont már kis mennyiségű oldható alumínium jelenlétében gyorsabban fejlődtek (Rabotnov, 1974). A savanyú talajon kialakult réteken (pH 5) a növények tápanyag-ellátottsága elsősorban makroelemekben (N, P stb.), de mikroelemekben (főleg molibdénben) is meglehetősen szegény. Ehhez még hozzájárulnak a talaj alacsony humusztartalma, a lassan felhalmozódó félig lebomlott szerves növényi eredetű anyagok és a rossz talajszerkezet. Ezért a savanyú talajokon kevés az értékes takarmánynövény és a termés. A talaj savanyúságának csökkentésével mindezek a tényezők fokozatosan megváltoznak, ami a gyepek florisztikai összetételének átalakulásával, a termés növekedését is eredményezi. A talaj sótartalmának hatása a gyepnövényekre Hazánkban igen nagy kiterjedésű gyepek alakultak ki a szikes, különböző sókban gazdag talajokon (Hortobágy). A szikeseken előforduló sók közül a NaHC03, a MgCl2, a KC1, a NaCl, a Na2CÓ3, a Na2S04, a CaCl2 és a CaC03 a legfontosabbak; ezek igen lúgos környezetet képeznek a növények számára. Meleg, száraz, nyári időben a szikes talajok felületét vékony sóréteg borítja, ami a felfelé áramló víz párolgása nyomán kerül a felszínre. A szikes talajok közül a legismertebb típusok a szoloncsák (pH 9,0-nél nagyobb), ahol az oldódó sók a talaj felületéhez közel koncentrálódnak és néha a felszínen kicsapódnak, és a szolonyec talajok, ahol az oldódó sók a mélyebb talajrétegekben helyezkednek el. A szikeseken élő növényeket halofitonoknak nevezzük, amelyek lehetnek sókedvelő és sótűrő fajok. A szikeseken előfordulnak ún. glikofitonok is, a sómentes területek növényei, amelyek csak korlátozottan képesek a talaj nagy sótartalmához alkalmazkodni. A réti talajokban általában kevés az oldható sók mennyisége, és ezért a halofito- nok száma is kevés vagy teljesen hiányoznak. A nagy sókoncentráció elsősorban a magvak csírázását és a csíranövények fejlődését gátolja. 108
