Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

7. A fejlődés második szakasza

sága világosan értelmezhető és a terület mértékének csökkenésével növekvő bizonytalanság számszerű jellemzése érdekében a várható szórás a vízgyűjtő kiterjedésének függvényeként meghatározható (50. ábra). A sok évi átlagos fajlagos lefolyási értékeket az ország területére, az elmúlt harminc év hidroló­giai adatanyagának hasznosításával, Kovács (1983) készítette el (51. ábra). Az ország síkvidékén az évi átlagos lefolyás (Pálfai, 1985) területi eloszlását pedig az 52. ábra mutatja. A lefolyás szélsőértékeinek vizsgálata alapján a Dunántúl hegy- és dombvidékére elkészült a 3%-os meghaladási valószínű­ségi árvízhozam becslésére alkalmas összefüggés (Csermák, 1957) szorzó­tényezőjének (B 3%) korszerű izometrikus térképe (VITUKI, 1983) és egy segédlet a mederalakító kisvízhozam becslésére, továbbá tározó-teljesítő- képességi görbe becslésszerű előállítására (Gilyénné—Domokos, 1985). 7.3.4. A Balaton A vízkészlet-gazdálkodás egyik legösszetettebb, legpéldamutatóbb eredményeit a Balaton és vízgyűjtőjének területén érte el a vízügyi szolgálat. Az egységes Vízügyi szolgálat (OVH) szinte létrejöttének évében (1952) felismerte a Balatonnak, mint természeti kincsnek a jelentőségét, a vízkincs megóvásának szükségességét. Az 1960-as évek elején a VITUKI-ban a Balaton kutatása érdekében külön kutatócsoport alakult és Balatonszemesen kutató­50. ábra. A sokévi fajlagos területi átlaghoz viszonyított értéke a vízgyűjtőterület nagyságának függvényében 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom