Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

7. A fejlődés második szakasza

éves átlagos visszatérítési időkkel jellemezhető vízállásokat és az azok 5%-os konfidencia tartományát táblázatosán, illetve árvízi hossz-szelvényeken grafikus feldolgozásban a gyakorlat rendelkezésére bocsájtották.

Az új hidrológiai alapok megteremtése után a VITUKI további igen szerteágazó feladatokat kapott az árvízvédelmi művek fejlesztése területén, így például az új mértékadó árvízszint kiadása maga után vonta az ártéri öblözetek újbóü meghatározását. Az új feldolgozásnál már valószínűséggel jellemzett és a feltételezett szakadás szelvényére transzformált árhullámképek alapján matematikai modell segítségével határozták meg a kiömlő víz mennyiségét az idő és a vízállás függvényében. Elkészítették az öblözetek tározódási görbéjét, majd számították a kiömlő víz tározódásának időbeli lefolyását és ezek alapján a mértékadó elöntési szinteket (Goda— Szlávik, 1983).

Az operatív árvédekezés irányítását támogató hidrológiai eljárások továbbfejlesztése nemzetközi, szovjet-magyar együttműködés keretében 1976-tól folyik. A közös munka legfontosabb végső célkitűzése, hogy olyan eljárásokat dolgozzanak ki, amelyek segítik a döntéshozók munkáját, meghosszabbítják a felkészülési időt, több intézkedési változat előzetes vizsgálatát teszik lehetővé és pontosabban előrevetítik a várható eseményeket, a beavatkozások következményeit (Szöllősi-Nagy- Iritz 1984).

Az új mértékadó árvízszintek, az arra épülő előírások és a nyolcvanas években bekövetkezett töltésszakadások szükségessé tették a meglevő védvonal újbóli, részletes geodéziai, talajmechanikai feltárását. Érdemes megemlíteni, hogy a Vízrajzi Osztály már 1895—98 között foglalkozott a gátak szivárgásának problematikájával, továbbá a töltésben levő műtárgyak és a belvízzsilipek állapotának vizsgálatával. E kérdések azután évtizedekkel később 1935-ben ismét szerepeltek a Vízrajzi Intézet munkatervében (Lász- lóffy, 1955). A VITUKI először 1953-ban vette fel munkatervébe, majd az 1954. és 56. évi árvizek után széles körű feltáró és kutató munka indult meg az árvízvédelmi töltések védőképességével kapcsolatban a töltésben és az alatta lejátszódó szivárgási jelenségek meghatározására. A szivárgási laboratóriumban {44. ábra) feltárták a töltésben és a töltés alatt {45. ábra) végbemenő szivárgási folyamatokat.

Helyszíni munka során 500 m-enkénti furatosztással vizsgálták a magyarországi 4200 km hosszú árvízvédelmi vonal talajtani felépítését és e feltárás alapján elkészült a védtöltések első hidrogeológiai hossz-szelvénye. Az 1965-ös dunai árvíz alatt és az azt követően végzett feltárások rámutattak a tömörség és a talaj szerkezet hátrányos megváltozásában megnyilvánuló „öregedés” jelenségére. A védekezés módozataira is keresték a megoldásokat. Például a hordalék eltömő hatása (kolmatációja), melynek révén a vízáteresztő talajokon keresztül szivárgás időben csökken {46. ábra). Az eredményeket az , frányelvek az árvízvédelmi létesítmények védőképességének fokozására” (VITUKI 1974) kiadványban adták közre.

90