Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)
7. A fejlődés második szakasza
radt és új módszer kidolgozására sem került sor {Ihrig, 1962). Szesztay (1959) vezetésével a hidrológiai előrejelzések átfogó fejlesztését hajtották végre, többek között az összetartozó tetőzések módszere alapján grafikus korrelációval előrejelzési segédletek készültek a Dunára, a Tiszára, a Körösökre és a Sió—Kapós-rendszerre. A vízállások és vízhozamok folyamatos naponkénti előrejelzésére a vízhozamváltozási hullámok alakváltozásait és jellemző pontjaik időegységenkénti előrehaladását megadó segédletek szolgáltak (Szesztay, 1958). Igen eredményes kutatási munka folyt a folyók vízjárásának átlagértékeire ill. határértékeire vonatkozó előrejelzések területén is. A hosszú idejű előrejelzések közül ki kell emelni a téli vízháztartási adatok alapján a nyáron várható lefolyás előrejelzési módszerét (Zsuffa, 1958), melyet a Sajóra és Hernádra, majd a Tiszára és a Kapósra, 1961-től pedig a Bódva, a Rába, a Séd, a Gaja, a Körösök és a Berettyó egyes szelvényeire dolgoztak ki. A várható legkisebb vízhozamok előrejelzésének egy másik módszerét, mely az apadási görbék elemzésén alapul, Szesztay (1961) dolgozta ki a Dunára éspedig a kisvízi hajózás érdekében. Az 1965-ös dunai, de különösen az 1970-es tiszai rendkívül magas és hosszan tartó árvizek után egy széles körű kutatás-fejlesztési munka (célprogram) kezdődött el az árvízi előrejelzések fejlesztésére (VITUKI, 1977). Eredményeképpen kidolgozásra került a Duna tavaszi lefolyásának előrejelzési módszere, a Felső-Tisza lefolyásának előrejelzése csapadékból. A módszertani kutatásokon túlmenően fejlesztési tervek készültek az időjárási radarhálózat létrehozására, az országos vízrajzi adattávjelző rendszer kiszélesítésére és központi regionális riasztórendszerek kialakítására. A tervszerű vízgazdálkodás részéről is egyre sürgetőbbé vált az igény egy olyan előrejelzési rendszer kifejlesztésére, amely módszereiben és eszközeiben differenciált, de egységes rendszerben biztosítja az előrejelzések időelőnyének és megbízhatóságának növelését, oly módon, hogy a manuális technikát fokozatosan váltsák fel a számítógépes eljárások (Bartha—Szöllősi- Nagy, 1982). Az 1978-ban kezdett hidrológiai előrejelzési rendszer fejlesztésének egyik legnagyobb előnye minden ezt megelőző előrejelzési programmal szemben, hogy nem szorítkozott csupán az előrejelzési módszerek fejlesztési kérdéseire, hanem kiterjed az adatgyűjtés és adattovábbítás, adat- feldolgozás és az előrejelzés technikájának fejlesztésére is. „Azonos súllyal jelentkeztek az olyan technikai fejlesztések is, amelyek az egész fejlesztés egy-egy láncszemét képezve szoros kapcsolatban vannak az előrejelzés módszertani fejlesztés kérdéseivel. Hatékony előrejelzési rendszer csak úgy működhet, ha az előrejelzéshez alapul szolgáló hidrológiai adatok gyűjtése, továbbítása és feldolgozása gyors, ha az előrejelzések számítógéppel készülnek és korszerű az előrejelzések eljuttatása a felhasználókhoz.” (Bartha-Szöllősi-Nagy, 1982). Az előrejelzés fejlesztésének első láncszemét az előrejelzéshez szükséges észlelőállomásokon az adatok mérésének automatizálása és távjelzése jelentette. A VITUKI keretében működő Országos Vízjelző Szolgálat (OVSz) elkészítette az egységes számítógépes adatgyűjtő és feldolgozó előrejelző rendszert (Bartha-Szöllősi-Nagy—Harkányi, 1983). Az 1892-ben szervezett Vízjelző Szolgálat fejlődésére jellemző, hogy napjainkban a Duna-vízgyűjtő területéről az Országos Vízjelző Szolgálathoz naponta kereken 10 000 adat érkezik (ez évi 3,65 millió adat), amelynek 60%-a a Duna, 40%-a a Tisza 81
