Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)
1. Az egységes szervezet előtti vízrajzi tevékenység
ban, Budán és Szegeden állítottak fel vízmércéket, állandó mércék pedig a Dunán 1817-ben, a Tiszán 1832-ben épültek meg. A rendszeres észlelés 1823-ban a budai és a pozsonyi, 1830-ban a komáromi és 1833-ban a szegedi vízmércéken indult meg {Zuber, 1929). A budai és a pozsonyi vízmércék ún. aknás vagy kútmércék voltak. A pozsonyi kútmérce léces (2. ábra), míg 2. ábra. A pozsonyi léces kútmérce keresztmetszete a budai szalagos megoldású volt. A Tiszán 1880 előtt lépcsősen kivágott számlapú vízméréket alkalmaztak (2. ábra). Előnye volt, hogy a beosztás nem kopott le. A vízmércék számának gyors növekedésére jellemző, hogy a vízállást 1851-ben már 15 helyen észlelték rendszeresen. Az 1851-65. közötti időben pedig további 42 új vízmércét állítottak fel. Ez az állomássűrűség már országos hálózatnak tekinthető. A vízmércék számszerű növekedése mellett talán még jelentősebb volt, hogy az egységes Vízrajzi Osztály létrejötte előtt már megkezdődött a vízállásoknak az érdekeltekkel való közlése, vagyis a vízjelzés. A vízállások közlése a Tiszánál 1856-ban indult meg egyenlőre csak árvizek idején, 1886- ban pedig már naponként küldték szét a vízállásokról szóló értesítést. 3. ábra. A tiszai lépcsős vízmérce 1
