Stelczer Károly: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000)
III. A vízháztartási mérleg elsődleges elemei - 10. A beszivárgás
A rétegnyomást meghatározhatjuk:- buorden-csöves;- membrános;- higanyos;- felhajtóerő és- pneumatikus nyomásátvitelű műszerekkel (Bélteky, 1972). Az utánpótlódással rendelkező rétegvizeknek, ill. olyan rétegeknek, amelyek legalább nyomáskapcsolatban vannak az utánpótlódó rétegekkel, már van „vízjárása” (Juhász, 1976), A rétegvizek áramlásának meghatározására a legalkalmasabb az egykutas radioaktív izotópos mérés. A felszín alatti vízrétegek elválasztására, az áramlási irány megállapítására és a felszíni és a felszín alatti vizek közötti kapcsolat meghatározására a természetes izotópok, közülük is a trícium felhasználása a legelőnyösebb (.Kovács-Erdélyi-Korim-Major, 1972). Elsősorban a nagyobb mélységekben elhelyezkedő rétegvizek a környezetükben uralkodó geotermikus hőmérsékletnek és áramlási sebességeknek megfelelően fel- melegednek. A rétegvíz hőmérséklete a geotermikus gradiensből általában meghatározható. A nagy vízáteresztő képességű rétegekben és ezért viszonylag gyorsan szivárgó rétegvíz a nagy fajhő következtében maga is befolyásolja a geotermikus gradienst (Juhász, 1976). Azokon a területeken, ahol nagyobb mennyiségű a mélyből felfelé való áramlás, a geotermikus gradiens értéke erősen lecsökkenhet, a beszivárgási helyeknél pedig az átlagnál jóval nagyobbra nőhet. Magyarországon a rendszeres rétegvízészlelő hálózat kialakítása csak 1966-ban kezdődött. (Bélteky, 1972). Az első észlelések is csak 1957-ig nyúlnak vissza (2-III. táblázat). A késői hálózatkiépítés, mely tulajdonképpen az utolsóként indult meg a többi hidrológiai észlelések közül, egyáltalán nem indokolható. Ugyanis az ország 2/3 részén rétegvíz van. Nagy részük emberi fogyasztásra közvetlenül alkalmas minőségű. A rétegvizekre telepített mintegy 60 ezer kút (artézi kút) szolgáltatja az országban felhasznált ivóvíz közel 90%-át, de a porózus rétegösszletben tárolt hévíz mennyisége is jelentős. Magyarországon a porózus mélységi réteg víztárolókat, a belőlük feltárható víz hőmérséklete szerint, ivóvízadó (35 °C alatt) és hévízadó (35 °C felett) összletre különítették el. A hévízkútban felfelé haladó víz azonban a kút csővezetése mentén lehűl, ezért Magyarországon a 30 °C-nál melegebb kifolyóvizű kutakat és forrásokat tekintjük hévízkutaknak, illetve hévízforrásoknak. Ilyen hőmérsékletű víz az ország területének 70%-án feltárható az ismert képződményekből. A fő ivóvízadó réteg alsó határát egyes helyeken vízzáró vagy nem rétegvíztároló típusú feküképződmény jelenti. A legtöbb helyen azonban nincs éles földtani határ, hanem a hévíztároló réteget felülről határoló 35 °C-ú izoterm felület képezi az ivóvízadó réteg alsó határát. Mélysége átlagosan 500-550 m. Vastagsága kereken 100 m, így a vízadó rétegek össztérfogata kb. 6100 km3 (OVH, 1984). A rétegvízszint-észlelő kutakat először a nagyobb mennyiséget kitermelő helyekre (Debrecen, Szeged, Kecskemét, Visonta környéke) telepítették, majd az igen intenzív fejlesztés eredményeként 1977-re már 120, 1980-ra pedig 217 db rétegvíz-megfigyelő kutat létesí277
