Stelczer Károly: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000)
I. A vízkészlet-gazdálkodás és a hidrológia kapcsolata - 2. A hidrológiai eljárások
zelésében levő területi (üzemi) mérőhelyek (másodrendű állomások) számának lényeges növekedése mellett- egyrészt 1976-85 között megtörtént az országos hálózat és vele együtt az észlelések VÍZIG-ek feladatkörébe adása,- majd 1984-ben a felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi törzsállomásainak kijelölése,- és kialakult az üzemi és tanulmányi állomások hálózata is. A felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi adatait, a törzsállomások helyeit és mérési eredményeit az évente megjelenő Vízrajzi Évkönyv tartalmazza. Az MI-10-j85:1989 (A vízrajzi állomások törzsadatai) meghatározza a törzsadatok körét, továbbá a törzsadatok karbantartásának és nyilvántartásának szabályait. A vízminőségi törzsállomás-hálózat helyeit és a mérendő paramétereket a felszíni vizekre az MI-10-172-2:1984 (Felszíni vizek minősége. Vízminőségi törzshálózat) és az MI-10-172-3:1985 (Felszíni vizek minősége. A törzshálózati helyeken vizsgálandó komponensek körének, a mérések gyakoriságának és a határértékeknek a meghatározása), a felszín alatti vizekre az Ml-10-j33-2:198j (Felszín alatti vizek minősége. Vízminőségi törzshálózat, vízmintavétel), ill. az Ml-10-j33-3:198j (Felszín alatti vizek minősége. A törzshálózati mintavételi helyeken vizsgálandó komponensek körének, a mérések gyakoriságának és a határértékeknek a meghatározása) írja elő. A nemzetközi előírásokkal összhangban a vízmintavétellel kapcsolatosan a mintavételi programok tervezését at MSz-ISO-5667-l:1993, ill. a mintavételi technikák előírásait az MSz-ISO-5667-2:1993 tartalmazza. Magyarországon már 1901-ben három tájjellemző terület (Gladna-patak, Szernye- mocsár, Ferenc-csatorna) üzemelt és segítette a hidrológiai adatgyűjtést, az adatok minőségi javítását és területi extrapolálását (Gillyén, 1910). Az 1950-es évek közepétől igen intenzív fejlődés eredményeként 1972-ben már 32 kísérleti és tájjellemző állomás (terület) volt az országban (Kienitz, 1973). Működésük eredményeként nagymértékben segítették az ország vízkészletének pontosabb meghatározását, lehetővé tették a szükséges és elégséges törzsállomás-hálózat kialakítását, végül a mérőeszközök és a mérési adatok összevetésével lehetőség nyílott megbízhatóbb mérési módszerek és műszerek bevezetésére. Az eredmények nemzetközi elismeréssel is jártak: a Hidrológiai Tudományok Nemzetközi Szövetsége (International Association Hydrological Sciences, IAHS) az első kísérleti és tájjellemző területek szimpóziumát Magyarországon rendezte (1965), és a nemzetközi Tájjellemző és Kísérleti Vízgyűjtők Munkabizottságának Magyarország kezdettől tagja. Magyarországon a különböző típusú (törzs, üzemi, tanulmányi) állomások törzsszámrendszerét a kidolgozás alatt álló „Vízrajzi Kódrendszer” c. Vízügyi Műszaki Irányelv (VMS) fogja szabályozni. A felszíni vizek neveit a „Magyarország Hidrológiai Atlasza I. sorozat. Folyóink vízgyűjtője” (VITUKI 1952. ..1961) c. kiadványsorozat, a források neveit pedig az Országos Forráskataszter (VITUKI, 1959) szerint kell írni (MI-10- 485:1989). 2.3. A HIDROLÓGIAI MÉRÉSEK A hidrológiai mérések (hidrometria) szolgáltatják a térben és idó'ben, mennyiségben és minó'ségben állandóan változó vízkészletek meghatározásához, a vízháztartási mérleg megoldásához szükséges adatokat, alapadatokat. A mérési adatok csak akkor használhatók fel, ha eleget tesznek a matematika statisztika alapvető követelményeinek (Csoma-Szigyártó, 1975), azaz egyrészt megfelelő' mennyiségű adat (legalább 30, de a hidrológia területén kívánatos lega26
