Starosolszky Ödön: Vízépítési hidraulika (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1970)

IV. A vízugrás

, , m2 , ,. ,

ahol — az osszetartozo melyse- m i

gek viszonyszáma az előzőek szerint

. W2 <P = —- = mx

1

<A

w3

m.

(l/\ + 8Frx — l),

lACFrj, 5).

Az egyenlet érvényességét kiterjedt kísérletsorozattal igazolták.

Az m5 legkisebb vízmélység is a beduzzasztástól és a Froude- számtól függ (IV-29. ábra).

A felületi hullámzás valódi hosszát a szabad vízugrásbeli hullámzás hosszához viszonyítjuk és ez az R viszonyszám szintén a Froude-szám, valamint a beduzzasztás függvénye (IV-30. ábra). Adott beduz- zasztásnál a Froude-szám növekedésével R csökken.

A beduzzasztott vízugrás relatív hosszára Rao és Rajaratnam az

IV-31. ábra. A beduzzasztott vízugrás relatív energiavesztesége

nu

= 4,95+ 6,1

összefüggést találták.

Az energiaveszteséget az £j kezdeti energia függvényében kifejezve:

AE »-(1 + S)*] + ^ Ei

11

(1 • Sf¥

<A +

Frj

(4/12)

IV-32. ábra. Az energiatörés legkedvezőbb hatásfoka beduzzasztott vízugrásná!

Az összefüggés igen szoros, azaz ~Er — f(Frx, S).

E-l

Az elméleti képlet szolgáltatta eredmény szoros korrelációban volt a kísérleti adatokkal (IV-31. ábra). A kísérletekből megállapítható, hogy létezik egy olyan optimális visszaduzzasztási tényező, amelynél a visszaduz- zasztott vízugrás vesztesége viszonylag a legnagyobb a szabad vízugráséhoz képest. A IV-32. ábrán egyrészt ezt az S0 értéket, másrészt — a jobb oldali skálán

222