Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
a liossz-szelvény állékonyságát szükség esetén lépcsőzéssel, a keresztszelvényét rézsűláb- vagy mederbiztosítással kell elérni; a szívó- és gyűjtőárkok lehetőleg szintben csatlakozzanak, ellenkező esetben a csatlakozási helyet biztosítani kell; a tervezési munkát helyes a víz folyásának irányában végezni, mert ígv a helyi mélyedések, teknők könnyebben figyelembe vehetők. 4.213. Néhány különleges építési szempont A lecsapolóárkok építése, a legalacsonyabb rendű földmunka, a legegyszerűbb technológia szerint végzik. Az árokhálózat építésének mégis van néhány különleges szempontja, amelyek a következőkben foglalhatók össze: a kiépítés előrehaladásának iránya minden esetben alulról felfelé, a víz folyásirányával ellentétes legyen, így a már megépített szakaszok a víztelenítést biztosítják. Ennek az építésmódnak hátránya, hogy az építéskor keletkező anyag egy kis hányadát a víz elmossa, és a már megépített szakaszon rakja le, ez azonban nem szokott jelentős mennyiségű lenni. Az elérhető előnnyel szemben ez a hátrány elenyésző; a földmunkával párhuzamosan a szükséges átjáró műtárgyakat is meg kell építeni, különben a létesített ideiglenes átjárók (trágya, szalma, kukoricaszár stb.) a víz lefolyását akadályozzák, a lecsapolórendszer nem tudja funkcióját betölteni és rövid időn belül tönkremegy, feliszapolódik; a földmunkák során nem lehet megelégedni a kitermelt föld elteregetésével, mert az így keletkező 5—10 cm magas depónia a felszíni víznek az .árokba jutását megakadályozná, és az árok nem tudná funkcióját betölteni. A depó- niákat kis lefolyókkal sűrűn át kell vágni, hogy a felszíni víz az árokba kerülhessen. Ezen túlmenően a depóniát úgy kell kialakítani, felületét úgy kiképezni, hogy az a mezőgazdasági művelés céljaira alkalmas legyen. 4.22. Lecsapolás zárt hálózattal (talajcsövezés, drénezés) 4.221. A drénezés előnyei Olyan esetekben, ha a felszíni vizek elvezetésével a lecsapolás nem megoldható, drénezést célszerű végezni. A drénezés általában sűrű árokhálózatot helyettesít, és azáltal, hogy 70—120 cm-rel a térszín alá helyezik a vízelvezető elemeket, azok megakadályozzák a talajvíz szintjének lényeges emelkedését, a fölösleges vizet elvezeti. A vízelvezetésen túlmenően szárazság idején pedig képes a drénrendszer a talajt szellőztetni is, ami talaj szerkezeti javuláshoz vezet. Emellett igen takarékos megoldás, mert nem jár területveszteséggel, és a mezőgazdasági művelést sem akadályozza. A drénezés tehát hatásaiban komplex beavatkozás. Vízvezető elemei — hasonlóan a nyílt árkos lecsapoláshoz — a szívó, gyűjtő és főgyűjtő. A szívó funkciója itt annyiban nő, hogy a talajban levő felesleges vizet is elvezeti, a gyűjtő pedig elsősorban a szívók vizeit gyűjti össze. A főgyűjtőn keresztül jut a gyűjtők által szállított víz a befogadóba. 92
