Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
a szabályozandó folyó az évek valamilyen hosszabb sorozata alatt (25, 50 év) átlagosan a legtöbb hordalékot szállítja. Ennek meghatározásához tehát a hordalékhozamok gyakorisági görbéjét kellene megállapítani az említett időszakra, amely vízállásnál ennek a görbének maximuma van, az a vízszint lenne a mederképző vízállás. A mederképző vízállás megállapítása azonban több nehézségbe ütközik. A görbe megállapításához hordalékhozamokat kellene mérni. A hordalékfogóval végzett mérés hatásfoka azonban ma még alig éri el a 60%-ot. Minthogy az S' hordalék- mozgató erő arányos a h vízmélységgel, és az I eséssel (S = yhl), a vízállások gyakorisági görbéjének maximuma is adna támpontokat a mederképző vízállás meghatározásához. Mivel azonban a hordalékhozam az esésnek is függvénye, a hordalékszállítás nagyobb az árhullám áradó, mint apadó ágában. A mederképző vízállás megállapítása tehát ilyen közvetett módon is meglehetősen körülményes, és azt is nagy bizonytalanság terheli. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a folyó a maga hordalékát feldolgozza, és hosszának egy bizonyos pontjától lefelé már csak lebegtetett hordalékot szállít. Az említett közvetett módszerrel ugyan azt is meg lehetne állapítani, de természetesen éppoly bizonytalansággal terhelve, mint a görgetett hordalékos szakaszok esetében. Ha sikerülne is a mederképző vízállást kellő pontossággal megállapítani, a mederváltozásokra való tekintettel természetesen — a szabályozási kisvízszint mintájára — időről időre azt is újból meg kellene állapítani. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy idővel sor kerül a folyó csatornázására; akkor pedig mind a mederképző vízállás, mind a szabályozási kisvízszint jelentősége erősen csökken. 2.3312. Mederösszeszoritás keresztirányú müvekkel Sokkal könnyebb a szabályozási szélesség megváltoztatása a partokból kiinduló, egymással szembenálló keresztirányú művekkel: sarkantyúkkal vagy keresztgátakkal biztosítják. A sarkantyúk egymástól mért távolságára elméleti szabály nincs, ezt a t távolságot általában a szabályozási szélességgel szokták kapcsolatba hozni: kisebb a folyókanyar homorú oldalán, ahol a víz folyásának határozott irányt kell adni, viszont nagyobb lehet a domború oldalon, ahol inkább a hordaléknak a sarkantyúk közötti térben való lerakódását kívánjuk elősegíteni. Ha B a szabályozási szélesség és t a sarkantyúk egymástól mért távolsága, akkor Winkel szerint: az inflexiós szakaszon t = 0,5 £>—0,75 B, a homorú oldalon t = B, a domború oldalon < = 1,5 B — 2B. A keresztirányú művek töveit a partokba be kell kötni, a partot pedig a bekötéstől mind felfelé, mind lefelé a kimosás ellen biztosítani kell. A partbiztosítás szokásos hossza felfelé 10—15 m, lefelé 25—30 m. Ha a helyes szabályozási szélességet ezzel a módszerrel nem sikerült eltalálni, kiegészítő munkák elvégzése sokkal könnyebb és kevésbé költséges: csak a sarkantyúk hosszát kell növelni vagy kotrás útján csökkenteni. 36
