Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
Ezért a Felső-Tiszán a legnagyobb árvizek nyári és őszi hónapokban keletkeznek, de a téli hó is, amely általában a többi évszak csapadékához képest elég csekély, igen gyorsan olvad és a tavaszi meleg esőkkel együtt tetemes vízmennyiséget zúdíthat a Középső-Tiszára. A Felső-Tiszáról tehát három nagyobb árhullám szokott elindulni: a tavaszi hóolvadás, a május—júniusi zöldár és az őszi árhullám. Egyik-másik el is maradhat, némelykor egyik sem jelentkezik, de az árhullámoknak ez a három típusa mindenkor jól felismerhető. A Szamos-torkolat alatt egész Szegedig tartó Közép-Tisza vízgyűjtő területe igen szétágazó. Legnagyobb mellékfolyói — amelyek a Felső-Tiszáról levonuló árhullámot tovább táplálják — a Szamos és a Maros. Mindkettő az erdélyi medencéből jön és heves vízjárású. A csapadék azonban Erdélyben nem olyan nagy, mint a Felső-Tisza medencéjében, mennyiségének eloszlása is más. A csapadékmennyiség januártól júniusig növekedik, júniustól januárig ismét fogy, ősszel nincsenek nagy esők, és így a Szamos-torkolat alatt az őszi árhullámok ellapulnak, a jelentőségük csökken. A Közép-Tiszán tehát évenként csak két típusú árhullám mutatkozik, a hóolvadás tavasszal és a zöldár május—júniusban. A hóolvadás és a zöldár Erdélyben is akkor indul el, amikor a Felső-Tiszán, ezért a két főfolyó, a Szamos és a Maros árhulláma a Tiszáéval találkozik. A Szamosé valamivel később, a Marosé valamivel előbb érkezik meg a torkolathoz, mint a Tiszáé. Ez az árvizek magassága szempontjából igen kedvező, bár a Közép-Tiszán hosszan elnyúló árvizek okai lehetnek. A Bodrog vízgyűjtő területe aránylag alacsony hegyvidék és félig vízáteresztő. Nagyvízhozama kisebb, mint a Felső-Tiszáé, mert itt a csapadék évi átlaga jóval kisebb. Vízjárására — magyarországi szakaszán — inkább a Tisza visszaduzzadó árvizei a jellemzők, ezért a llodrogra is a Tisza árvízjárása az irányadó. A Kőrösök vízgyűjtő területének határhegysége általában észak—déli irányú, a völgyek pedig kelet—nyugati irányúak. A vízgyűjtő terület általában víz át nem eresztő. Ezért a záporesők nagy hatással vannak a Kőrösök vízjárására, árvizeik igen jelentékenyek. Az eső és hóolvadás rendesen a Felső-Tiszáéval egyidejű, ezért a Körösök árhullámai talákoznak a Tiszáéval, tetőzésiik azonban megelőzi a Tisza árhullámának tetőzését. A Tisza katasztrofális árvizei közül az utolsó száz évben meg kell említeni az 1879. évi árvizet, amely tavaszi áradásból, az 1888. évi árvizet, amely téli csapadékból, az 1895. évi árvizet, amely a téli hótakaró olvadásából és az 1919. évi árvizet, amely csapadékból származott. Különösen nagy volt a Tisza alsó szakaszán az 1932. évi árvíz, amelyet a Maros folyó katasztrofális árvize emelt szélső magasságra. Az 1947. évi téli árvíz, amely az Északkeleti-Kárpátok hirtelen hóolvadásából származott, csak Vásárosnamény felett, a Tisza felső szakaszán volt olyan gyors és minden előzőt meghaladó emelkedésű míg a Szamos-torkolat alatt a középső szakaszra érve már teljesen ellapult. A Tiszán a jeges árvizek nem jelentősek, legfeljebb a mellékfolyók jeges árvizei okozhatnak védekezési problémát. Különösen rendkívüli magasságot ért el a Tiszán és mellékfolyóin az 1970. évi május—júniusi árvíz, amelyet a Keleti-Kárpátok katasztrofális csapadéka tett minden eddigit meghaladó magasságú árvízzé a Tisza és összes mellékfolyójának egyidejű áradása révén. A Tisza 1970. évi árvizét megelőző árvizek adataiból megállapított mértékadó árvízszintek és az 1970. évi árvíz vízállás-maximumainak különbségét (4-3. oszlop13
