Starosolszky Ödön - Muszkalay László - Börzsönyi András: Vízhozammérés (VITUKI, Budapest, 1971)
II. Muszkalay László: Az esetenkénti vízhozammérés - 5. Mérés jelzőanyaggal
diafragma mérete és a túlfolyó él által meghatározott nyomásszint határozza meg. Az átbukó, fölösleges jelzőoldat a túlfolyó csövön (T) keresztül a gyűjtő vödörbe jut, amiből időnként visszatölthető a festéktartályba (F). Különböző jelzőanyagok használata esetén 10 perces méréshez szükséges jelzőanyagmennyiségre és a szükséges adagolóedény űrtartalomra a II—19. táblázatban közlünk adatokat. 100 liternél nagyobb mennyiség adagolása esetén nyíltfelszínű edényben túlfolyókkal biztosítják az egyenletes nyomómagasságot az adagolóedényeknél. A nyíltfelszín lehetővé teszi a jelzőanyag folyamatos utántöltését és ezzel az adagolási időt tetszőleges ideig meg lehet hosszabbítani az adagoló edény méreteinek növelése nélkül. Mindkét fajta adagoló berendezésnél köbözéssel kell meghatározni, illetve ellenőrizni az adagolási hozamot. A mintavétel az adagolás megkezdésétől t„, a leglassúbb vízrészecske leérkeztéig eltelt idő után kezdődhet meg. A leglassúbb vízrészecske leérkezési ideje azonban csak közelítőleg határozható meg, mivel ez az érték elméletileg végtelen, az álló vízrészecskékre való tekintettel és csak akkor határozható meg, ha a mérés szempontjából még jelentősnek ítélt legkisebb sebesség alapján számoljuk. A mértékadó legkisebb sebesség általában a maximális sebesség 1/10—1/20 részének vehető. A gyakorlatban ez csak tájékoztató érték; ennek az időnek a környékén kezdjük meg a mintavételt és adott időközökben megismételjük. Fontos, kutatási jellegű méréseknél 15—20 mintát is veszünk, míg általános esetben 3—5 mintát. Az egymásután vett minták töménységének nem szabad lényegesen eltérni egymástól. Amennyiben az egymás után következő mintákban folyamatosan csökken vagy nő a töménység, az azt jelenti, hogy nem megfelelő időben történt a mintavétel. Ilyenkor meg kell ismételni a mérést. Amennyiben a töménység emelkedett, akkor a mintavételt később kell elkezdeni, ha pedig csökkent a töménység, akkor az adagolási időt kell hosszabbra választani. Mindkét esetben lehetséges azonban az, hogy csak mindkét idő növelése vezet eredményre. A jelzőoldatot minden esetben olyan helyen kell adagolni a vízfolyásba, ahol biztosítva van a lehető leggyorsabb elkeveredés. Ilyen célra legalkalmasabb a kellő hosszúságú szűkítés eleje, vagy a természetes szűkületek eleje. Szűkületek hiányában, a vízhozam nagy részét szállító legnagyobb sebességeknél kell a jelzőoldatot beadagolni, vagy pedig ugyanazon szelvény egymástól egyenlő távolságra levő több pontján kell adagolni egyenletesen megosztva a jelzőanyagot az egyes adagolási helyek közt. Minden esetben szigorúan elkerülendők az álló, vagy visszafelé folyó részek és a megosztott szelvények. Az egyenletes jelzőanyag töménységet az anyag teljes oldódásának megvárásával és alapos keveréssel kell biztosítani. A mintavételi szelvényt kellő távolságra kell választani az adagolási szelvénytől. Ez a távolság nagymértékben függ a vízfolyás jellegétől. Erősen turbulens, zuhatagos vízfolyásoknál néhány 100 m, általános esetben azonban 1—2 km is lehet. Nagyobb, csendesebb vízfolyásoknál pedig több km lehet. Szűkítés esetén kisebb vízfolyásoknál 100 m-nél kisebbre vehető ez a távolság. A mintavételi szelvény is lehetőleg legyen szűkített, mert 267
