Starosolszky Ödön - Muszkalay László - Börzsönyi András: Vízhozammérés (VITUKI, Budapest, 1971)
II. Muszkalay László: Az esetenkénti vízhozammérés - 4. Vízhozammeghatározás a sebesség és a keresztszelvényterület mérése alapján
Nyíláson való kifolyás átmenetet képez a nyomás alatti átfolyás és az átbukás közt. Számítása is ennek megfelelően kétféle. Viszonylag kis nyílásoknál a nyomás alatti átfolyás képletével számolhatunk azzal a különbséggel, hogy a nyomómagasságot ebben az esetben a felvízszin és a nyílás súlypontjának különbségéből számoljuk. Nagyobb nyílásoknál, mint két átbukás különbségét számítjuk a vízhozamot. Az első esetben: Q — A Yh2, a második esetben: Q = B[H^ — H2H ahol Hi a felvíz és a nyílás alsó élének a különbsége, H2 a felvíz és a nyílás felső élének a különbsége. Nagyméretű nyílásnál figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az alvíz a nyílás éle fölé kerülhet, és ilyenkor az alulról való befolyásolásnak megfelelően javító tényezőt kell alkalmazni. Kisméretű nyílásnál ez általában elhanyagolható. Kisméretűnek vehető közelítőleg a nyílás, ha a H2/Hy érték 0,6-nál nagyobb. Ez azonban igen sok helyi körülménytől függ, emiatt csak utólagos mérések alapján lehet pontosan meghatározni, és átmeneti jelleggel is kell számolni. Kisméretű oldalnyilásnak tekinthető általában a zsilip- és bukótáblákon levő vízeresztő nyílások és a szabad kiömlésű szivornyák. Nagyméretű nyílásnak számítandók általában a tiltós bukók, bár ezeknél az összefüggés a nyílás függvényében változik. A következő lépés az átfolyás jellegének a közelítő megállapítása. A lamináris és turbulens vízmozgás határainak megállapítására általában nincsen szükség, mivel a gyakorlatban csaknem minden esetben turbulens a vízmozgás. Sok esetben viszont döntő jelentőségű az áramló és rohanó vízmozgás elkülönítése, mivel a műtárgyak vízhozamtényezője nagymértékben változik az áramlás jellegének megfelelően. Zsilipeknél pl., ha a tábla alatt rohanó vízmozgás alakul ki, akkor utána különböző típusú vízugrás keletkezik, ami befolyásolja a nyomó- magasságot. Szabad vízugrásnál a vízálláskülönbséget a szabad sugár felszíne és a felvíz közt kell meghatározni, vagyis az alvíz észlelését közvetlenül a tábla mellett kell elvégezni, ami azonban csak igen nagyfokú víz- szintcsillapítás esetén enged meg kellő pontosságú leolvasást. A többi vízugrás fajtánál, ahol átmeneti helyzetek alakulnak ki, a tényleges nyomást csak piezométercsővel lehet észlelni, ami a gyakorlatban azonban nem kerül alkalmazásra. Ilyen esetben a már áramló alvízben történik az észlelés, ami viszont nem a tényleges nyomásra jellemző. Emiatt az így meghatározott vízhozamtényezők nagymértékben eltérnek az átlagos vízhozamtényező értékétől. A határsebesség környékén minden esetben számolni kell azzal, hogy a vízszállítás bizonytalan, nem számítható, és nem hitelesíthető. Áramló mozgásnál általában a vízhozamtényező megfelel az átlagos vízhozamtényezőnek, ilyenkor általában jól számítható, igen könnyen hitelesíthető. Rohanó mozgásnál pedig a vízugrás jellegétől függően a vízhozamtényező 250
