Starosolszky Ödön - Muszkalay László - Börzsönyi András: Vízhozammérés (VITUKI, Budapest, 1971)
II. Muszkalay László: Az esetenkénti vízhozammérés - 4. Vízhozammeghatározás a sebesség és a keresztszelvényterület mérése alapján
lapátkerék, propeller, stb.) forgó mozgássá alakítják át és lehetővé teszik, hogy a műszer fordulatszámából a sebesség számítható legyen. Két alapvető típusuk terjedt el. Európában a vízszintes tengelyű, sík és csavarfelületű forgórészű ún. Woltmann-szárnyak terjedtek el a XVIII. század II—4.52. ábra. Vízhozammérés elvi vázlata végétől, míg Amerikában a függőleges tengelyű, kúpokból, vagy félgömbökből kialakított, ún. kanalas forgórészű sebességmérőket alkalmazzák T. G. Ellis és W. G. Price kutatásai alapján. Nálunk ez utóbbi változatot csak a szél sebességének a mérésére alkalmazzák. A műszerek főbb részei a következők (II—4.53. ábra): A) a vitorla, B) a műszer törzse, C) a csatlakozó idom, D) a kormányfelület (timony) (az ábrán csak a csatlakozó helye van feltüntetve), E) a tengely, F) a csapágyazás (1—5 sorszám), G) a jeladó szerkezet (8—12 sorszám), H) az elektromos kivezetés (14—16 sorszám). Ezenkívül minden műszerhez különböző segédberendezések is tartoznak. Ilyenek: mérőrúd, rúdleeresztő, ólomsúly, leeresztő csörlő, elektromos kábel, hang- vagy fényjelző, számláló, áramforrás, időmérő, szerszámkészlet, tisztító felszerelés, olaj, tartó doboz, stb. A műszer vitorlája a mérés szempontjából a legfontosabb alkatrész, mivel ennek az átmérője a műszer egyik jellemző mérete, és ez az alkatrész vesz legközvetlenebbül részt a sebesség meghatározásában. Kezdetben a malomkerék lapátjaira emlékeztető elhelyezésű, a műszer tengelyével és a sebességgel bizonyos szöget (menetemelkedés) bezáró sík lapokból állt (Woltmann-szárny), melyeket küllők rögzítettek a tengelyhez (küllős kerék). Később a sík lapokat hajlított felületek váltották fel (II—4.54. ábra), mivel sík lapok esetében változott a sebesség támadáspontja a sebesség 137