Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
vonulat vízgyűjtőjének korábban tőle D-re, a Kükül lök vidékén volt a központja, ahova a peremekről a folyók igyekeztek. A Maros mai ottani útvonalához aztán a mellékfolyók meghosszabbodással vagy megrövidüléssel alkalmazkodtak. Hogy a medence K-i fele emelkedik erősebben, azt a folyóknak a Ny-i kijárat előterében, Gyulafehérvár környékén való összefolyása is mutatja. De az emelkedés a Ny-i peremhegységben is tetemes, ami a Maros völgykapuját Radnánál 130 m-ig emelte. Ez a legmagasabban fekvő völgykapu az Alföld peremén. így nagy esése ellenére is hordalékkúp-palástjának külső határát Zsombolya-Makó-Orosháza-Békéscsaba vonalával jelölhetjük. Ezen a területen belül a Maros főága aszerint változtatta futását, hogy rája inkább a Szeged vidéki, vagy a Körösök közi süllyedék volt nagyobb vonzással. A fúrások anyaga szerint a pleisztocén elején és végén inkább az É-i süllyedék hatása volt a nagyobb, míg a középpleisztocén időszakában inkább hordalékkúpjának D-i részét töltögette. Ezzel magyarázható, hogy völgykapujának pleisztocén végi kiágazásai mind É-ra, a mai Száraz-ér irányába vezetnek. Ettől D-re a Békés-Csanádi-löszöshát, valamint az Arad-Temesvár közötti Vingai-löszhát ugyanekkor zavartalanul kialakulhatott, hiszen a D-ebbi folyóknak, a Begának és a Temesnek feltöltő munkája meg sem közelítette a Marosét. A Maros utolsó, ÉNy-nak vezető főmedre a Ménestől kiinduló Száraz-ér és folytatásában a Hajdú-völgy lehetett, ami Nagykamarásnál ágazik ki belőle. (Az ún. aradi vagy mai Száraz-ér későbbi eredetű, valószínűleg csak holocén kori.) A Hajdúvölgyből további ágak vezettek a mai Kurca-mederben folyó Ős-Tiszához. Ezek É-ról D-re sorrendben a Veker-, Kórógy- és Mágocs-ér, amelyek egy-egy időszakban főmedrek is lehettek. De szakadtak ki mellékágak É felé is, mint a Szarvas felé haladó Kondoros-völgy. A Maros a Dunáét megközelítő nagy feltöltő munkáját annak ellenére végezte, hogy közben az erdélyi vízgyűjtő részen jelentős területi veszteségeket szenvedett. A Déli-Kárpátok erős kiemelkedése (romániai orogenezis) ugyanis nagyban fokozta a Havasalföldre kifutó vízfolyások eróziós munkáját. Ezek hátravágódva több helyen átvágták a hegységet, és több, korábban a medence belsejébe tartó vízfolyást (Bodza, Olt, Zsil) maguk felé fordítottak. Ezek attól kezdve nem a Maros, hanem az Alduna közvetlen mellékfolyóivá lettek. Ezt az eróziós hatást fokozta az aldunai medencék süllyedése és a hegységek külső lejtőinek nagyobb csapadéka is. Mint látható, hazánk vízhálózata a pleisztocén végére teljes egészében kialakult, ha az azóta eltelt 10-12 ezer év alatt további lényeges változások érték is. A változtatást előidéző tényezők ugyanazok, mint korábban. De a holocén elmúlt időszakában az éghajlatváltozások kevésbé szélsőséges megnyilvánulásai miatt nem jöhettek létre olyan energikus völgyfcltöltések és mederbevágódások, mint az eljegesedések idején. Emiatt a jelenkori völgyeket kísérő teraszok - amelyeket minden valószínűség szerint az óholocén mogyoró fázis szélsőséges, kontinentálisán meleg-száraz időszakának mérsékelt völgy feltöltést és homokmozgást kiváltó éghajlata hozott létre - valójában még nem igazi teraszok, mert az árvizek a Duna mellett is, más folyóknál is elöntik. Magasságuk a Duna mellett 3-6 m között van a 0 pont felett, ami kisebb folyóknál 2-3 m-ig csökken. A Duna mellett és néhány más folyónál kimutatott megkettőződésüket (I/a., I/b. sz.) részben szerkezeti mozgások hozták létre. Helyesebb úgy nevezni őket, mint alacsony76
