Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
ahol a múlt század közepe óta mérik műszeresen a csapadékot, s így megkísérelhető bizonyos következtetés levonása a hosszúidejű adatsor elemzése útján. Az évi csapadékmennyiség trendjét KOFLANOVITS E. (1977) elemezte az 1860-1970 közötti időszakra (25. ábra). A trendek összehasonlítása céljából az alföldi állomáson (Debrecen) kívül közli Budapest és Nagyszeben csapadéksorának elemzését, valamint egy, a Kárpát-medencén kívül eső állomás csapadéktrendjét is. Az Y' a 110 évi csapadékátlag görbéje, a szaggatott görbe (Y') a számított trend, míg a folytonos görbe a 10 évi csúsztatott átlagértékeknek ettől a 110 évi átlagtól vett eltéréseit jelöli. Az ábrán szerepel még a trendegyenesek levezetett egyenlete is mind a négy klímaállomás esetében. Látható, hogy nemcsak az ármentesített területen (vagy legalábbis közelében) fekvő Debrecen állomáson csökkenő irányzatú az évi csapadékmennyiség trendje (ez RÓNA és RÉTHLY adatsorában még nem volt kimutatható), hanem a térségen kívül eső másik két kárpát-medencei állomáson is. Feltételezzük, hogy az ármentesítést követő tartós és egyirányú térségi kiszáradás miatt kevesebb vízgőz kerülhet a légkörbe (felszíni párolgás útján), s így egyértelmű, hogy a kihulló csapadékmennyiség is csökkenhet valahol a közeli térségben. Debrecen görbéje ezt egyértelműen bizonyítaná, ha a másik két kontroll adatsorban nem lenne leolvasható ugyanilyen csökkenő irányzatú trend. így marad az a feltételezett következtetés, hogy a debreceni csapadékadatokban kimutatható csökkenő irányzat kialakulásában közrejátszhat a térség ármentesítését követő általunk feltételezett kiszáradási folyamat is, de nem egyértelműen annak következménye. Flasonló következtetésre juthatunk, ha nem az eltéréseket, hanem a tényleges csapadékösszegeket vizsgáljuk (26. ábra). Az ábra az évi és a nyári félévi csapadék 5 évi átkaroló közepeit mutatja be 100 éves időszakra. Feltételezésünk szerint az ármentesítéseknek elsősorban a nyári félév csapadékösszegében kellene megmutatkoznia, hiszen főként ebben az időszakban jut kevesebb vízgőz az atmoszférába evapotranszspiráció útján, mint a beavatkozás előtti időszakban, amikor is az ár- és belvízjárta területeken, vagyis az elöntött térségekben akár hetekig is potenciális mértékű lehetett a párolgás a folyókba vissza nem vezetett víztöbbletből. Egyértelműen sem a Kisalföldön (Magyaróvár), sem az Alföldön (Debrecen) nem állapítható meg markáns csapadékcsökkenés a nyári félévben. Marad tehát itt is az a korábbi megállapításunk, hogy a múlt századi folyószabályozások makroklímánk csapadékrendszerében nem idéztek elő markáns változásokat, ám a helyi klímára gyakorolt hatásuk, s ezen keresztül a táj arculatában megnyilvánuló következményeik vitathatatlanok. Az ilyen vizsgálatokhoz - mint már korábban is említettük - azonban nem állnak rendelkezésre a szükséges hosszúságú adatsorok az érintett területekről. Az éghajlat érzékenységének elvi taglalásakor említettük, hogy a vízszabályozásokat követő felszíni változások jelentősen módosították a vízháztartási összetevőkön kívül a sugárzás- és hőháztartási komponenseket (visszaverőképesség, albedó, hosszúhullámú kisugárzás, a talaj hőkapacitása és hővezetőképessége, hőmérsékletvezető képessége), s ezen keresztül a helyi klíma hőmérsékleti rendszerét is. Hazai szakirodalmunkban számottevő azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek a hőmérsékleti idősorokat elemzik az éghajlatváltozás és éghajlatingadozás feltárása céljából. Mielőtt hazai viszonyainkat elemeznénk, tekintsük át először is az É-i félteke hemiszférikus 52
