Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
V. RÉSZ RÉSZ. A XIX. SZÁZADI TERMÉSZETÁTALAKÍTÁS ÉS A MAI FÖLDRAJZI KÖRNYEZET
itt nem a duzzasztóművek hatásáról van szó, hanem egy olyan általános jelenségről, ami az Alföld jelenlegi vízellátási helyzetét dokumentálja. A közműves vízellátás mértéke az alföldi megyékben - hála az ilyen irányú befektetéseknek - 49% (Szabolcs-Szatmár) és 88% (Hajdú-Bihar) között váltakozik (1984-es adatok). Ezzel szemben a csatornázottság szintje csupán 4 (Hajdú-Bihar) és 33% (Fejér-megye) között ingadozik. (Ezt az eltérést nevezik I. típusú közmű-ollónak). Következménye, hogy a közműves vízellátás használt víztömege legnagyobbrészt a települések alatt halmozódik fel és erősen megemelte a korábbi talajvízszinteket. (A vízfogyasztás átlaga az artézi kutakból nem érte el a napi 30 1/főt sem, míg a közművesített lakásoké meghaladja a 100 1/főt is!) Tehát a talajvízszint emelkedése nem a folyóvízi duzzasztás és még kevésbé a folyószabályozások következménye. S ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a közcsatornákon elvezetett szenny- és használt vizeknek alig felét tisztítják meg (II. típusú közműolló!), akkor elképzelhetjük, milyen állapotban vannak ezek a települések alatti talajvízdombok. Még kedvezőtlenebb, ha a tisztítatlan szennyvíz az élő vízfolyásokba folyik le, mert akkor azok regionális járványok okai is lehetnek (mint pl. a Tisza 1992. évi szokatlanul alacsony kisvízszintje miatt, Szolnok, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét szennyvíz bevezetéseitől). A geográfiai helyzetünkből eredő uralkodó vízrajzi-vízgazdálkodási állapotot s az annak javítására előttünk álló egyedüli lehetőségeket az előbbiekben összefoglaltuk. Most a velük szorosan összefüggő ökológiai tényezőket is érintjük röviden. Nyilvánvaló, hogy közel 22 000 km2-es állandóan vagy időszakosan víz alatt álló felszín eltűnése az országból egy általános mikroklimatikus, sőt mondhatjuk helyi klimatikus kiszáradást okozott a talajközeli légtérben. Ez azonban az általános (globális) légköri viszonyokat nem befolyásolta. Hatását abban foglalhatjuk össze, hogy a zonális éghajlat szélsőségeit aszályos periódusban fokozta, csapadékos periódusban pedig tompította. Az öntözések elterjedésének ezzel éppen ellentétes lenne a hatása, ha nem lenne az érintett terület egy nagyságrenddel kisebb. Hasonlóan vélekedhetünk a növényföldrajzi viszonyokban bekövetkezett változásokról is. Alföldünk az eurázsiai erdős-sztyep övnek a Ny felé előretolt elvégződé- se, amelyben azonális területsávokat jelentettek változatos vízi-lápi-mocsári-réti és ligeterdei növényzetükkel az árterek. Ezek a még keskenyebb sávra összeszorított hullámtereken időben kevesebb vízborítás mellett részben továbbélhetnek, részben a speciális magas talajvizü felszíni mélyedésekben találnak menhelyre. Kezdetben ezeknek nem volt túlságosan nagy becsületük. Annál inkább megnövekedett az napjainkban, mint a hajdani természeti környezet szemmel jól látható emlékeié. A feladat ma ezek fokozott védelme, megóvása a további degradációtól, a pusztulástól. Ennek legtöbbször a legmegfelelőbb eszköze a megfelelő vízellátás biztosítása csatornázással és öntözőkutak létesítésével. Hazánk Nemzeti parkjai (3-ból 2), Tájvédelmi körzetei (27- ből 8) és Természetvédelmi területei (93-ból 47 az Alföldön található!) egyéb feladataik mellett arra is tanulságul szolgálhatnak, hogy az eltűnt természetes növényzet képét, összetételét az egyes tájak szerint szemléltessék. Fenntartásuk és a lehetőség szerinti területi fejlesztésük egyben arra is alkalmassá teszik őket, hogy az egykor bennük lakozó állatvilágnak is mentsvárai legyenek. Ennek a természetes állatvilágnak a kihalása szorosan kötődik a vízrendezésekhez, de számos fajnak (mezei nyúl, fogoly, fúrj, gólya, 234
