Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
Az intrazonális növénytársulások térben és időben a hidrológiai viszonyoktól függően változnak. A többletvízhatás csökkenése a mocsár- és láprétek alatt a talaj szikesedését okozza az erdős-sztyep klímában. Erre utal, hogy az Alföld talajainak mintegy negyedrésze (1 millió hektár) többé-kevésbé szikesedik. Az Alföld növénytársulásairól jó és részletes tájékoztatást nyújtanak a II. József korabeli térképek, amelyek az 1785-1790 évek közötti állapotot mutatják. Az uralkodó 1785-ben elrendelte hazánkban is a művelés alatt álló földek felmérését. A térképezés és a leírás nagy ütemben folyt, és a rendelet 1790-ben történt visszavonásáig az ország nagy részéről elkészültek az alaptérképek. A Bécsben őrzött levéltári anyag felhasználásával a VITUKI elkészítette az ország vízrajzának térképét, amely a településeket, az úthálózatot és az erdőket is tartalmazta. A maga idejében rendkívül korszerű munka, a felvételezőktől függően, részletes információt nyújt a XIX. sz.-i nagy vízrendezések előtti növénytakaróról. Területileg jelzi a következőket: erdő láp folyó mocsár vizenyős rét állóvíz A legelők és szántók nem kerültek szétválasztásra és a térképeken jelzés nélkül szerepelnek. IHRIG D. (1973) „A magyar vízszabályozás története” című munkájában összehasonlította a II. József korabeli állapotot az 1968. évivel. Ezekből a Dunaföldvár vidéke (62-63. ábra) térképlapok egybevetése mutatja az ártéri erdők csökkenését, a lápok mocsarakká alakulását, a vizenyős rétek nagyfokú kiszárítását. A vízrendezés eredményeként a szántó- és legelőterületek nagymértékű növekedése következett be, ami a mezőgazdaság gyors fejlődését lehetővé tette. A vízrendezések növénytakaró változtatását nagyon jellemzően mutatja a Bod- rogköz-Rétköz (64-65. ábra) térképlapok egybevetése. Az ártéri erdők területe negye- dére-ötödére csökkent a közel kétszáz év alatt. A láperdők csak nyomokban maradtak fenn. A lápokat, mocsarakat sűrű csatornahálózattal víztelenítették. Az állóvizek területe ma már a Bodrogközben is elenyésző (a természetes tavak, tározók és a holtágak együttesen alig haladják meg a 250 ha-t, és a Rétközben állóvíz ma már nincs). A Bodrogközben a XVII. sz. végén a Zalkod-Viss-Kenéztő térségi szántókon kívül számottevő mezőgazdasági terület nem volt, sőt a települések egy részét (pl. Karád) csak vízi úton lehetett megközelíteni. A vízrendezés után fokozatosan visszaszorult ez a vízi világ és az ártéri és láperdők, valamint a nádasok, lápok, mocsarak helyét a szántók-legelők foglalták el. Az Alföld egésze II. József korabeli növénytakarójának egybevetése a mai állapottal feldolgozás alatt van. Az egyes erdőgazdasági tájak növénytakaró-változásának értékelésekor azonban már a részadatokat figyelembe vesszük. A XIX. sz.-i ármentesítéseket és lecsapolásokat közvetlenül megelőző időszak (1885) növénytakarójáról, elsősorban az erdőkről, nagyon korszerű, 1:360 000-es méretarányú átnézetes térkép készült: „A Magyar Állam összes erdőségeinek Átnézeti Térképe az egyes községek határában uralkodó főfanemek kitüntetésével” 1896-ban. A térképen jelölték a településeket, az utakat-vasutakat, a tölgyerdőket, a fenyőerdőket, a 196
