Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
állapításait az úgymond ármentesítés nem létező csapadékcsökkentő és kiszárító hatásáról. A továbbiakban az ármentesítés helyi klímamódosító hatását tekintjük át sugárzási és hőháztartási alapon. A nagyszabású vízelvezetés, ill. a Kárpát-medencében egyre kiterjedő öntözés elsősorban a talajközeli légtér mikrometeorológiai jellemzőit, ill. a gyökérzóna hőmérsékleti és nedvességi viszonyait, ezen keresztül pedig az adott terület energiaháztartási rendszerét változtatja meg. Az ármentesítés hosszú távon mindenekelőtt a térszín (növényállomány) sugárzási és hőháztartási összetevőire hatott. A terület kiszáradása következtében megnövekedett a felszín albedója, vagyis a beérkező rövidhullámú sugárzásból a térség többet ver vissza a világűr felé, szemben a sötétebb nedves talajú, ill. a nyáron dús növényzetű vízjárta területekkel. Az ármentesített szárazabb területeken a felszín nagyobb albedója mindenképpen energiaveszteséget jelent a gyökérzóna és a növényállomány számára, annak ellenére, hogy hőmérsékletileg a talajközeli légrétegben magasabb értékek alakulnak ki (a kevesebb párolgási hőfelhasználás miatt több hőenergia marad a levegő felmelegítésére). Az öntözés hatására éppen fordított a helyzet, minthogy a nedves talaj rendszerint sötétebb, ezért többet nyel el, s így a térség többet is hasznosít a beérkező sugárzási energiából. Ezzel azonos hatást eredményez a lecsapolás miatti kiszáradás a felszín hosz- szúhullámú kisugárzására is. A kiszáradó talaj ugyanis erősebben fölmelegszik, így a térség felszínének nagyobb is a hosszúhullámú kisugárzása, vagyis több a hővesztesége. A légkör hosszúhullámú visszasugárzása mindig hőbevételt jelent a felszín számára. Nézzük meg azt, hogy az ármentesítés évi, évszaki viszonylatban hogyan hatott a hosszúhullámú visszasugárzására. A lecsapolt terület szárazabb lett, mint korábban a vizenyős területek talaja volt, a kisebb párolgás miatt viszont a talajfelszín közelében kevesebb a vízgőztartalom. Minthogy a légkör hosszúhullámú visszasugárzása nagymértékben függ a térség vízgőztartalmától (a vízmolekulák elnyelik és visszasugározzák a felszíni kisugárzást), ezért a lecsapolásra, vízmentesítésre került szárazabb terület fölött kisebb az energianyereség, mint pl. a belvizes, lápos, nyirkos, öntözött nedvesebb területeken. Végül, összegezve a megváltozott térszínen a sugárzásbevételi és kiadási tagokat, azt mondhatjuk, hogy a szabályozás előtti nedvesebb, vízjárta, időszakosan vízborította területeken - az idevágó szakirodalmi adatok alapján - a sugárzási mérleg időszakonként 10%-kal is nagyobb lehetett, mint a mai állapotokat tükröző ármentesített, lecsapolt, s mezőgazdaságilag átalakított szárazgazdálkodási területeken. A többletsugárzási energia (ami korábban rendelkezésre állt) azonban nem jelentett magasabb léghőmérsékleti viszonyokat a még nem ármentesített területeken, mivel az a térség víztöbbletének elpárologtatására fordítódott. Szót kell ejtenünk a dimenziókról is, mind az idő, mind a terület vonatkozásában. Az agrometeorológiai kutatások egyértelműen megállapították, hogy századunk második felében a nagyobb területekre kiterjedő öntözések hatása a felszín sugárzásháztartására jelentős, ám a hőbevételi többlet a nedves, öntözött területeken (táblákon) a felszín fokozatos kiszáradásával párhuzamosan időben csökken, s néhány nap múlva az 179
