Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI
Tisza teljes befogadóképessége (beleértve a hullámteret is a töltések maximális biztonsági szintjéig) 6,5-7,0 km3, a Balaton közepes víztömege pedig 1,8 km3 (VÁGÁS I. 1990). A fenti becslések alapján tehát 2,6 km3-rel kevesebb víz kerül manapság a korábban árvízjárta terület fölötti légtérbe. Kérdés, hogy a csapadékképződési rendszer számára ez sok vagy kevés, ez a hiány befolyásolhatja-e érdemben a helyi csapadék mennyiségét? Noha RÉTHLY A. (1936), RÓNA ZS. (1936), KOFLANOVITS E. (1977) és SZÁSZ G. (1992) korábban bizonyos klimatológiai vizsgálatokkal már bizonyították, hogy a Tisza szabályozásával jelentősen átalakított térségi vízháztartási rendszer nem eredményezett érzékelhető változást sem a csapadék mennyiségében, sem időbeli eloszlásában, mégis érdemes visszatérni erre a kérdésre egy rövid kvantitatív megfontolás erejéig. Az összehasonlító elemzést a légkör abszolút nedvességkészletének számadataira, vagyis az atmoszférából potenciálisan kihullható vízmennyiségre (Wp) alapozzuk. A kihullható vízmennyiség annak a folyékony víznek a mennyiségét jelenti, amit akkor nyernénk, ha az egész légkörben jelen lévő vízgőz teljes mennyisége kondenzálódna és a felszínre kihullana. A Wp klimatológiai átlagértékeit (évi, évszakos és havi átlagok, átlagos maximumok és minimumok, valamint abszolút maximumok és minimumok középértékeit) TAKÁCS Á. (1986) számította ki Európára és a Kárpát-medencére. Ismert tény, hogy egy adott területen a csapadékként kihulló víz általában nem szükségképpen ugyanannyi, mint amennyi megelőzően a területről párolgás révén került a fölötte lévő légtérbe. Sokkal inkább igaz és bizonyított, hogy a csapadékképződéshez, ill. csapadékhulláshoz szükséges vízmennyiség nagyléptékű transzportfolyamatok során több ezer km távolságban lévő származáshelyéről advektálódik egy adott terület fölé (PEIXOTO, J. P. et al. 1982). Ebben a tanulmányban, de hazai vizsgálatokban (BODOLAINÉ J. E. et. al. 1984) is kimutatták, hogy a Kárpát-medence térségébe a legjelentősebb vízgőzszállítás a Földközi-tenger térségéből történik. Ezt igazolják a makroszinoptikus helyzetek szerint elemzett csapadékvizsgálatok is (BODOLAINÉ J. E. 1983), másrészt a Tisza vízgyűjtő területén a legtöbb csapadék a DNy felől érkező időjárási rendszerek hatására hullik. így érthető, hogy az ármentesített területeken kívül az atlanti és mediterrán térség nedvességi (párolgási) viszonyai játszanak meghatározó szerepet az itt kihulló csapadékmennyiség szempontjából (ld. 54., 55. és 56. ábrán a nedvességi izovonalak irányát és a számértékekből leolvasható gradiens-értékeket). A Kárpát-medence viszonyait közelítőleg a budapesti rádiószonda felszállásokból számított Wp értékek jellemezhetik mind a tényleges mennyiségét, mind az időbeli menetét tekintve (57. ábra). Látható, hogy térségünkben a számunkra érdekes időszakban (IV—VII. 15-ig) az átlagos vízgőztartalom 15-25 csapadékmilliméter között változik, az abszolút maximum pedig 35^15 mm közé tehető. A tavaszi, nyári időszakban tehát úgy vehetjük, hogy a Kárpát-medencében átlagosan 20 mm-nyi vizet tárol az atmoszféra (57. ábra). Nézzük most meg, hogy a korábban SZÁSZ G. (1992) által számított 100 mm- nyi párolgási hiány hogyan értelmezhető a 20 mm-es összvíztartalom viszonylatában. Abból kell kiindulnunk, hogy az említett 100 mm-es párolgási hiány (15. táblázat utolsó 174
