Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
III. RÉSZ A VÍZRAJZI VISZONYOK SZÜKSÉGSZERŰ ÁTALAKÍTÁSÁNAK FELISMERÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA A XIX. SZÁZADBAN (Somogyi S.)
zőleg, a vízért kell küzdeni mind a lakosságnak, mind a gazdasági életnek. Sajnos, hogy az ilyen irányú feladatok, mint a mezőgazdasági növények optimális vízigényét biztosító öntözés, a folyómedreknek az állandó jellegű olcsó víziközlekedésre való kiépítése, alkalmas helyeken a vízenergia nyerésének a biztosítása, vagy a települések közműves vízellátása és az attól elválaszthatatlan csatornázás és szennyvíz-tisztítás, amely feladatokat az aktív vízgazdálkodás fogalomköre kapcsol össze, legnagyobbrészt még napjainkban sem nyertek regionális megoldást. Az okok ismertek, az ország mindenkori gazdasági teherbíró képessége határt szab nemcsak az alaptalan tervezgetések, hanem a mértéktartó józan törekvések megvalósítása elé is. Emellett időnként felelőtlen álmodozók és kötekedők - támogatva a hírközlő szervek feltűnésre vadászó hangadóitól - meggondolatlanul és alaptalanul kétségeket támasztanak az eddig végzett vízrajzi átalakító munkálatok célszerűsége és társadalmi hasznossága iránt is. Pedig - és ezt e helyen is hangsúlyozni kell - a magas képzettségű szakember- gárda és az irányításukkal dolgozó, főleg a vagyontalan zsellérekből toborzott munkásréteg, a kubikusok több évtizedes, a szó szoros értelmében verejtékes, fáradságos munkájával létrehozta azt a szabályozott folyó- és vízrendszert, amire méltán lehetnek büszkék és tekinthetnek elismeréssel korunk nemzedékei is. Az elvégzett munkálatok időbeli keretei csak általánosságban vonhatók meg. A biztató kezdet után a szabadságharc, majd az abszolutizmus időszaka nagyon lelassította, részleteiben át is alakította lefolyásukat. Ugyancsak visszatartó hatású volt a múlt század 60-as éveinek aszályos periódusa. Annál nagyobb lendületet nyertek az 1879-es, Szegedet is elpusztító Tisza-árvíz nyomán. Összefoglalóan elmondható, hogy a Tiszának és nagyobb mellékvizeinek a fő szabályozó munkálatai zömmel a múlt században befejeződtek, de egyes átvágásokat és gátkorrekciókat még a jelen században is kiviteleztek. Az árvizek elleni védekezésen túlmutató, a víziközlekedés, a hajózás megjavítását szolgáló munkálatok, az ún. közép- és kisvízi szabályozás pedig csak a medrek megrövidítését és a védgátak kiépítését követhette. Az ilyen jellegű munkálatok az első világháború kezdetéig a Dunán is csak Fajszig fejeződhettek be. Közben pl. a Felső-Duna-szakasz teljes szabályozása 1886— 1896 között ment végbe. De pl. a budapesti Duna-szakaszt már előbb, 1871-1875 között szabályozták, igaz, hogy a szükségesnél rövidebb távon, aminek akkor is pénzügyigazdasági okai voltak. Ugyanilyen okai voltak annak is, hogy számos mellékfolyó teljes szabályozása még a második világháború utáni időkre is áthúzódott. A 8. táblázaton bemutatott 1980-as adatok szerint - amelyeket a III. Vízgazdálkodási Kerettervben publikáltak - a Duna és mellékfolyói közül - beleértve a Tiszát is - a 2801 km folyóhosszból 1313 km volt teljesen vagy részben szabályozva (ebből kereken 40% a Tiszára és mellékfolyóira jutott, ami azt mutatja, hogy a Duna közvetlen vízrendszerében jóval több az átépített mederszakasz). 938 km (33,5%) az olyan folyószakaszok együttes hossza, amelyek nem igényelnek - jelenleg - szabályozást. Ezzel szemben 550 km hosszúságban szabályozatlanok, ill. újbóli szabályozásra várnak egyes folyószakaszok, amelyek közül 349 km (65%) a Tisza vízrendszeréhez, 201 km (35%) a Dunáéhoz tartozik. 9. táblázatunk adataiból kitűnik, hogy a beavatkozás nagyságát tekintve az országterület egészén belül az első helyen a Kőrösök rendszere áll, amit a Tisza, majd a Dráva, Bodrog, Szamos, Maros és Rába követ. Legutolsó a sorban a Duna, amelynek 154
