Salamin Pál: A síkvidéki üzemi vízrendezés alapelvei és tervezése a nagytérségi vízrendezés keretében (BME Továbbképző Intézete, Budapest, 1978)

4. A vizsgálat elvi kérdései

Ezek a vizsgálati utak elsősorban abban különböznek az előzőekben (4.622) tárgyalt empirikus utaktól, hogy a fizikai alapokat valamivel jobban hangsúlyozzák, a szükséges kiegészítő paramétereket azonban itt is a tapasztalati utón határozzák meg. Nézzük ezeket az eljárásokat:

4.623.1 A viz felületi összegyülekezésének egyszerű figyelembevétele [25-26]

A mértékadó fajlagos vízhozam meghatározásánál a legegyszerűbb eljárás alapja az az egyszerűsítő feltevés, hogy az esőzés közelitő időtartama (T) éppen egyenlő az un. összegyülekezési idővel (T ):

T = T , (54)

4. 623. FÉLEMPIRIKUS UTAK [25-26]

amikor is a fajlagos vízhozam (q^) és a teljes levezetendő vízhozam (Qj) értékei a következő egyszerű összefüggésekből számíthatók:

q£ = OC i = <* (a) T m = a T m

és

Qf = Qj F,

(55)

(56)

ahol az un. lefolyási tényező, amely egyetlen esőzési-olvadási folyamatnál kifejezetten egyetlen változatlan hidrológiai tényező, amelynek az időbeli változásait nem, legfeljebb a térbeli változásait beszélhetjük meg. Ez a tényező ugyanis - a meghatározás szerint - egyetlen csapadékos folyamatnál az összes lefolyt, ill. az összes lehullott vízmennyiségek arányát:

(57)

fejezi ki.

Ha a lefolyás időbeli lejátszódására vagyunk kiváncsiak, akkor - ahogy az anyagunkban másutt szerepel - a következő különbséget (40):

qf(t) = i (t) - k(t) (58)

kell az időben folyamatosan értékelnünk.

Ennek a különbségnek az ismeretében, valamint a vízgyűjtő terület lefolyási és csapadék körülményeinek (55) tanulmányozása ad lehetőséget a q^ előző függvényalakjának (58) a közelitő megállapítására.

Ebben az (1) és (55) függvényben az m kitevő a Magyar Alföld 1-6 napi esőzési és olvadási folyamatai esetében 0, 62 körüli értékűnek vehető fel. Az- 47 -