Ravasz Tibor: A vízrendezés mezőgazdasági alapjai (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. A tábla mint a nagyüzemi termesztés és szántóföldi vízrendezés alapeleme
3. A TÁBLA MINT A NAGYÜZEMI TERMESZTÉS ÉS A SZÁNTÓFÖLDI VÍZRENDEZÉS ALAPELEME A szántóföldi nagyüzemi növénytermesztés területileg lehatárolt termőhelyeken un. üzemi - szántóföldi - táblákon folyik. Az üzemi vagy szántóföldi tábla általában az a terület, amelyet egybefüggő, megszakítás nélküli, s együttesen kezelt azonos növénytakaró borit. A mezőgazdasági gyakorlat igy beszél: pl. répa-, búza-, lucerna-, kukorica stb. táblákról aszerint, hogy az adott időszakban (tenyészidőben) éppen milyen növényállomány boritja, vagy milyen hasznosította a szóban forgó területet. A táblákon az egymást követő tenyészidőkben (évjáratokban) a legkülönfélébb növényfajok követhetik egymást, az üzem vetésforgója vagy vetésterve szerint. Az egyes táblákon belül - a fenti értelmezés alapján - csak egy és azonos növényfaj termesztése folyhat. A szántóföld termőhelyi növényfaj - madártávlati - képe igy jórészt az egyes táblák különböző vegetációjának mozaikelemeiből fajzólődik ki. A termőhely e mesterséges mozaikelemeit, a többé-kevésbé szabályos alakú, megközelitően azonos nagyságú, utakkal, fasorokkal stb. elválasztott szántóföldi táblákat maga a termesztéstechnikai szükségesség hozta létre és alakította ki. A szántóföldi művelés - a szántás, vetés, növényápolás, betakarítás - különböző, részb'en géptechnikai, részben gazdaságos üzemelési, részben szervezési stb. okokból fogásokban történik. A fogások pedig nem mások mint arányos táblarészek. Az agronómiái üzemi gyakorlat lényegében táblákban gondolkodik, amikor tervez, utasít, minősít vagy végrehajt. A tábla igy az a termesztéstechnikai alapegység, amelyre mint a szántóföldi nagyüzemi növénytermesztés minimumára - mozaikelemére - egyedi agrotechnika dolgozható ki és hajtható végre a termőhelyi tényezők figyelembevétele és gazda.- ságos kihasználása alapján.- 39
