Ravasz Tibor: A vízrendezés mezőgazdasági alapjai (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
2. A szántóföld és vízforgalma
modelljét az alábbiak vázolják. A kapilláris rendszerből kiszakított "laza" felszín önálló vizháztar- tásu "üreges” pőrustérü rétege gyorsan kiszárad. A sugárzó napenergia - a csökkenő fajhőjü és a jő hőszigetelt "levegős" agregátumokat - lényegesen gyorsabban melegíti, mint a felszínéről párologtató megszakítatlan kapilláris rendszert képező eredeti ülepedettségü "homogénebb" víz- és hőháztartásu területeket. Mindez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy 1 g viz elpárologtatása 600 g/cal-t, és 1 C°-os hőmérséklet emelkedés a felszíni rétegekben ülepedett vizes talajnál 4-5x annyi besugárzási energiát igényel - a fajhő és a hővezetőképességi -különbségek miatt - mint száraz önálló viz- és hőháztartásu agregátumok kialakulása vagy kialakítása után. Magyarázat: ezért, nem a "fekete" láp vagy réti agyag melegszik fel tavasszal előbb, pedig a "világos" meszes homok jórészt "visszaveri" a besugárzó hőt. A tavaszi felmelegedés "vizforgalmi" kérdés, és igy talán nem is olyan paradox az a tapasztalati tény, hogy a víztartó sötét talaj "hideg", a vízáteresztő "világos" talaj "gyorsan melegedő" A lazított felszinü talajba vetett kora tavaszi vetőmag tehát jól csírázhat, robbanásszerűen kelhet és egyenletesen zárt növényállományt biztosit, ha a) a lazított rétegen keresztül kellő a légcsere és jó a magágymélység oxigénellátása; b) a csökkent fajhő és hővezetőkészség, növekvő légcsere, valamint a felületi párolgás mérséklődéséből adódó besugárzási hőnyere- dék a csirázási hőminimumot képes a magágy mélységben kialakítani; c) a vetőmag a botygatatlan telitett talajrétegekkel közvetlen vizfel- vételi kontaktusba került. Mindezek alapján levonhatjuk azt a szántóföldi vizforgalmi szabályt, illetve agronómiái követelményt a feltalaj és a magágy telítettség viszonyait illetően, hogy tavaszi vegetáció indítása csak akkor lehetséges, ha a feltalaj gravitációs vizet már nem tartalmaz. Sikeres tavaszi magágykészités és vetés után a szántóföld vízforgalmában a direkt - felületi - párologtatás helyére mindinkább a gyökéren keresztüli vizfelvétel, és a "levélfelületi" párologtatás lép. Az ok természetes, a magyarázat egyszerű. A kelő vetés felszívó gyökerei rétegről- rétegre veszik körül a talajszemcséket, az agregátumok elemeit, hogy a köztük kialakult pórusok vizét "elszívják", s a gyökér és a szár edénynyaláb rendszerén sokkal gyorsabban a párologtató levélfelületbe juttassák, mint ahogy azt fizikailag a talajkapillárisok tehetnék. Következmény: a gyökerek egyre mélyülően, rétegről rétegre szárítják - vízigényük szerint - a talajszelvényt a felszíni rétegek nedvességi állapotától függetlenül. 33
