Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
mentem, vagy messziről megpillantottam a tornyát, s ha pillantásom a plébánia gesztenyefáira tévedt, még mindig belém hasított a fájdalom, föltolult a fejembe a vér, a torkomat meg mintha valóságosan szorongatta volna valaki. Pedig a lány már egy éve a városban tanult, beadták az apácákhoz őt is, akár a keceli gazdáék a magukét. így hát jóformán nem is láttam. Karácsonykor meg húsvétkor a nagy tömegben jó volt, ha addig helyezkedtem, hogy a feje búbját láthassam - annyi volt az egész. Nyárra pedig már olyan beteggé tett a vágyakozás, hogy aligha őt láttam, inkább vörös ködöt, s abban lépkedett ő tőlem egyre távolabb. Úgy szenvedtem, mint a kutya. Megfogadtam igen erősen, csak őt tudjam elfelejteni, nem gondolok én lányra többet az életben, de főleg a szemem rajta nem felejtem egyiken se. Most még örültem is, hogy a kis Pota idősebbik bátyja katona, ezért nem ment ő se inasiskolába, hanem dolgozott a földeken, mint én. Jó pajtások maradtunk továbbra is, már nemcsak öregszülémhez járt, mihozzánk is bemerészkedett, mindig ragyogott a szeme, akár a mosoly a szeplős arcán. Édesanyám is megkedvelte, s úgy beszélgetett vele, mint egy felnőttel, hogy hát a búza? Hát a zab? Mennyit ád a tehén? Tudott a Jóska mindent a világon, amit egy gazdaságban tudni kell. csak a szőlőhöz nem értett ő se. Végül öregszülém kék méreggel úgy permetelte minden eső után, hogy a légyirtó pumpájába nem légyirtót tett, hanem rézgálicot. Na, gondoltuk, ha ez megéri lábon azt az időt, amire édesapám megláthatja, az már csoda lesz a javából. Most már Pota is tudott a mi csalihelyünkről a Dunán. Egymagának mégse olyan öröm zsákmányt ejteni az embernek, mintha a tudását és az izgalmát megoszthatja mással. István király napja igen nagy ünnep volt mifelénk, mert Kalocsán őrzik Asztrik apátot, vagyis ami belőle maradt, szépen felöltöztetve a nagytemplomban, aki az első királynak a római pápától a koronát hozta, meg talán a szent István jobb kezét is, de ezt máig se tudom biztosan. De Kalocsán rettentően megünnepelték augusztus húszadikát, még körmenetet is tartottak, azon mutogatta magát főhelyen, és megáldotta a hívőket az ezüstgégéjű Zichy gróf. Hogy miért lett abból pap, csak a jó Isten tudja. Nagy lehetett a család és kevés az apai birtok, úgy gondolom. 97