Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Tizenhatodik fejezet

Volt elég bajom odahaza: öregszülém nagyon nem szerette, hogy a megbízatást - szerinte - ukmukfukk elfogadtam, amit könnyen és könnyelműen tettem, egyre Potabandizott, s amit soha nem tett, lépten-nyomon belém kötött valamiért. Gondoltam, ha másképpen nem győzködünk vele, egy szoba­konyhát még vályogból is felhúzhatnánk magunknak valahol, most lehetne telket igényelni, van miből. Igen ám, de akkor ki lesz az ő gondviselője? A becsületünket meg mindjárt elveszít­jük, ha csak addig volt jó az öreggel együtt, amíg a földjét használtuk! Ezért hallatlanná tettem, bármit mondott, csakhogy ez a megjátszott süketség jobban fájt nekem mindennél, mivel éppen vele szemben kellett alkalmaznom. Végül nem tudom, ki békítette meg, de máról holnapra abbahagyta ő; hanem a régi szeretetét jó ideig hiányolnom kellett. Pedig de nehéz idők jöttek ránk! Szívszorítóak. Bizottság jött ki a városból, állatorvost hoztak magukkal a komor, eleve dühökre, ellenállásra számító férfiak - házról házra jártak, a lovakat vizitálták, följegyzéseket írtak. Amint tavaszra fordult az idő, felülvizsgálták a vetéseket, a szabad területet, karámot kerítettek a réten, az elaggott lovakat ott gyűjtötték össze. Tudtuk mi már akkor, hogy vágóra kerülnek azok, de kevesen értettük, miért ez a legsürgősebb, s akik értet­tük is, óvakodtunk hangoztatni. Mert ha szétugrana a szövet­kezet: hogyan tudná a magánparaszt iga és ló nélkül megmű­velni a földjét? Ki volt ez fundálva, de nagyon. A volt Gazdakörből téeszszékházat alakíttatott ki a járási tanács, kultúrházat majd később építenek, modernet, korsze­rűt. így azután irodába szorultunk a szabad mezőről, ott töl­töttünk napi egy-két órát jó néhányan, de hiába erőlködött bárki, nekünk idegenből senki nem kellett. Itt volt Kurucz Pál, ha méhesre fáj a fogunk, Csizmadia Mihály, a gyümölcsfák is­merője, majd hazakerül egyszer Huszti János állatorvosnak, addig, ha valami baj történnék, a bátyai lódoktor is megteszi. Matos Lőrinc bátyámnál jobban senki nem tud az emberek nyelvén, öreg Huszti pedig úgy fölméri emberben, anyagban, mihez mennyi kell, a jóisten se jobban. Árendás Péter nagy­lánya könyvelést tanul, nyárra végez - majd elboldogulunk vala­hogy. A raktáros pedig felváltva 8-8 órában, vagy ha kellett, 595

Next

/
Oldalképek
Tartalom