Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Első fejezet

Szeretetből, bizalomból. Csak amikor már eszegettük a halászlét, no meg a fokhagymás csukát, merészeltem kérdezni:- S édesapám honnan tud ennyi mindent?- Honnan, honnan. Hát a fecserészni szerető öregektől. Ezért mondtam, hogy hallgatni, nem legyinteni kell rájuk.- Ők honnan tudják?

Anyámra tekintett, nem reám.- Tapasztalatból.- Valakitől ők is csak hallották...- Hallották, igen. De egyet jegyezz meg magadnak, fiam: a legtöbb szegény parasztembert s még az urakat is megsegítő, hasznos találmányhoz a véletlen segít hozzá. Ezt vésd a fejedbe. A dolgos kezed, figyelmed, elméd meg a véletlen. Ennyiben bízhatsz, többen aligha.- Nem érti ő ezt még - vélte anyám.- De igenis - erősködtem, holott felét se értettem én.

Apám nekibuzdult.- Na, csak egy példát. Mikor van Mátyás napja?

Nagyapám Mátyás volt, illett volna tudnom, hiszen édesanyám el nem mulasztotta, hogy a sírjára virágot vigyen. De az idén csak viaszvirágot vitt, amit pedig ő sem szeretett.- Télen! - vágtam ki diadallal.- Február végén, fiam. Az idén tél volt még... jött is a napsütés utána nyomban. Mert a parasztember így nevezi: Mátyás, a jégtörő. S mert jégtörő, hajeget nem talál, csinál. Hát ez mit jelent?

Ámultam.- Hideg idő jön, no - segített ki anyám.- Nem felejted el? - nézett édesapám konokul.- Nem - bizonygattam örvendezve.- No, ha nem, jövő esztendőben megint másra tanítalak. De az se ártana, ha mi kettőnktől lesnéd el, hiszen este másról se igen beszélünk anyáddal. Parasztembernek első feladata, hogy az időjáráshoz értsen, még ha a városi urak ki is nevetik érte. Hadd nevessenek, a hasukat azzal töltik, amit mi teremtünk. Az időjárást pedig tanulni kell... tapasztalatból. Tudod-e, miért?- Azt már igen - mondtam nagybüszkén.- Arra hát ne vesztegessük a szót - mosolyodott el ő is.

Mintha ma lenne, amikor az első leckét kaptam tőle. De okos

20