Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
A harmincas évektől napjainkig terjedő időszakot átívelő életút története a regény, de egyben a magyar falu fél évszázados történelméé is. Hőse, Sebestyén Marci, egy Kalocsa környéki kicsiny falu termelőszövetkezetének országos hírű elnökeként meséli el életének kanyargóit. Mindazt, ami vele és körülötte az elmúlt fél évszázadban megesett. Egy ember életmérlege, magaszámvetése, mely túlnövi az egyediségében bár végtelen, mégis parányi világot, és bevilágít egy felbomló, alakulásában sok szépet és még több torzat felmutató életformába: a mezőgazdasági ipari forradalom új és új ellentéteket szülő kérdéseibe. A kilenc-tíz éves hős emlékeinek idézése bontja ki a harmincas évek végének, negyvenes évek elejének faluképét. A korán munkára fogott, a háborús években az apa frontszolgálata, majd fogsága miatt az önerejére maradt gyermekember gondterhes hétköznapjai, nehéz kenyérkereső munkája, az irgalmatlan sorshoz igazodó, hamvába holt ábrándjai, a kamaszként felnőttgondokat hordozó gyermek gazdaálmai szinte a nyers valóság formájában tárulkoznak elénk. A magát hadiözvegynek vélt anya boldogságkeresése, a hadifogságból fél lábbal hazatért apa ön- gyilkossága, élet- és tetterőtől duzzadó nagyanyja becsvágykorbácsoló intelmei, ám konvenciók alakította bölcselmei magányos embert formálnak hősünkből, és korán kialakítják benne azt a tévhitet, hogy az ember pusztán önerejére támaszkodhat az irigy, ellenséges külvilággal szemben. Sok kudarc, zsákutca, fel nem ismert lehetőség (talmi felszíni siker munkában, szerelemben) után tanulja meg csupán, hogy az egyéni érvényesülés.