Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)

III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében

hető, hogy a Társulat munkáit irányító — itt csak másodállásban foglalkoztatott — műszaki alkalmazottak, de a munkásállományú dolgozók többsége is, hónapokon keresztül a Dunán a minden eddigit meghaladó árvízvédekezési munkákban vettek részt. Ennek ellenére a Társulat kubikosai saját területükön is számottevő feladatot hajtottak végre. Mintegy 17 km csatornahálózatot építettek ki, melynek során 27 240 m:! földmunkát végeztek. A vízrendezésre fordított költség 744 ezer forintot tett ki. Sajnos a Társulat nem tudott szakítani előző évi gyakorlatával, ismét csak elaprózta munkáit, ezért látványos eredmények nem születtek. A jókarbahelyezett csatornák környezetében ugyan javultak a művelés lehetőségei, de alapvető változást egy-egy mezőgazdasági üzem termelési viszonyaiban a beavatkozások nem hozhattak. Jelentő­sebb munka folyt Egyházasharaszti, Siklós és Siklósnagyfalu határában, melynek során a Lanka csatorna több mellékágát rendezték, (VI. Sáriberki csatorna, V. Domordorjai mellékág, VII. Akól mellékág, IX. Nagyporoszló csatorna stb.) Ipacsfa határában elkészült az ún. Terehegyi árok. Kisebb munkák folytak Old, Alsószentmárton, Matty és Gordisa térségében. Feltétlenül ki kell emelni azt, hogy a Társulat gondot fordított a villányi belvízi öblözetben korábban kiépített lecsapolórendszer fenntartási munkái­ra is. A Társulat 1966. évre már nem tervezett saját szervezetén belül végrehajtandó kiviteli munkát. A tagok és érdekeltek felfigyeltek a szomszédos területen működő, és hatalmas lendülettel fejlődő Dráva-feketevízközti Vízgazdálkodási Társulat mun­kájára, és arra az elhatározásra jutottak, hogy feladják önállóságukat. A sellyei Társulat ekkor már évente 4—5 millió forint értékű vízrendezési feladatot hajtott végre. Szilárd vezetéssel és megfelelő felkészültséggel rendelkezett ahhoz, hogy ellássa a Siklós térségében jelentkező vízügyi feladatokat is. Ezt felismerte a Siklóskörnyéki Vízgazdálkodási Társulat közgyűlése, ezért 1966 tavaszán kérte beolvasztását a szom­szédos sellyei Társulatba. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Társulatot ennek alapján 63 600/1966 számú intézkedésével feloszlatta, és elrendelte beolvasztását a Dráva-feketevízközti Vízgazdálkodási Társulatba, mely 1966. május 1. hatállyal meg­történt. Az alakuló taggyűlésen vállalt feladatait a Társulat a két esztendős működése alatt nem tudta teljesíteni. Érdeme azonban, hogy idejében felismerte az anyagi erőforrá­sok egyesítésében rejlő nagyobb lehetőségeket, és így utat nyitott saját területén a vízgazdálkodási feladatok gyorsabb és eredményesebb megoldásához. A Társulat tevékenységével kapcsolatos legfontosabb adatokat az alábbi táblázat­ban foglalhatjuk össze: Év Érdekeltségi terület kh Mentesített terület kh Érdekeltségi hozzájárulás Ft/kh/év Csatorna­hossz km Föld­műn- Költ- ka ség 1000 m/Ft nr* Állami támogatás m/Ft ösz­szes rende­zett V. A. Ta­nácsi 1963 25 160 5,— 210 33 1964 29 183 650 20,— 240 9 15,1 446 — 12,4 1965 46 348 1250 20,— 350 17 27,2 744 40 20,6 1966 46 348 — 20,—* 350 —---- ---­— — O ssz.: — 1900 — — 26 42,3 1190 73 33 106 * Dráva-feketevízközti Vízgazdálkodási Társulatnak. 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom