Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében
egy-egy üzem vagy gazdaság kereteit meghaladják, célszerűen csak öntevékenyen, erőik egyesítésével oldhatják meg. A társulatok megalakítása, fejlődésük kibontakozása fordulópontot jelentett a mintegy évtizedes elhanyagoltság után az eddig gazdátlan helyi jellegű vízügyi feladatok megoldásában. Az állam a felszabadulást követő 10—15 évben jelentős összegeket fordított vízügyi célokra. Ezek a beruházások azonban nem oldhatták meg a mezőgazdasági vízgazdálkodás -—■ vagy akár csak a szűkebb értelemben vett vízrendezés — valamennyi feladatát még egy kisebb térségben sem, csupán a lehetőségét teremtették meg annak, hogy egy-egy vízrendszerben a befogadók rendezésének vagy kiépítésének eredményeként megindulhassanak azok a vízrendezési és lecsapolási — esetenként öntözéses gazdálkodással is bővülő — vízimunkák, melyek már közvetlenül éreztették hatásukat a gazdaságokban. A társulatok által végrehajtott vízügyi munkák jelentősége tehát elsősorban akkor domborodik ki, ha figyelembe vesszük, hogy csak így oldhatók meg a heiyi vízügyi feladatok, összhangban a nagyobb vízügyi létesítmények fejlesztésével, és csak a társulatok munkája biztosíthatja az állami erőforrásokból megvalósított létesítmények kihasználását, és ezáltal hatékonyságuk érvényrejuttatását. Az állami és helyi vízügyi feladatok így alkothatnak csak egységes egészet. A vízgazdálkodási társulatok működésének részletes szabályait a jogszabályalkotók műhelyéből kikerült tucatnyi rendelet, rendelkezés, utasítás, irányelv és előírás állapítja meg. A számos rendelet, rendelkezés ... stb. megjelenése is azt bizonyítja, hogy a társulati mozgalom fejlődő társadalmunk — de ezen belül különösen a szocialista átalakulás lendületes éveit élő magyar mezőgazdaság — egyik igen fontos láncszemévé vált. Nem lehet célunk a társulatok tevékenységét szabályozó jogi alkotások mindegyikének ismertetése, de a mozgalom fejlődésének, a mai társulatok kialakulásának nyomon követése nem nélkülözheti a legfontosabb jogszabályok szellemének és elvi alapjainak ismeretét, ezért röviden utalnunk kell azokra a rendelkezésekre, melyek esetenként hosszú évekre megszabták a társulatok fejlesztésének főbb irányait. A vízgazdálkodási társulatok alakításáról szóló 1957. évi 48. számú törvényerejű rendelet, — valamint ennek végrehajtási utasítása, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 19/1958 (II. 21.) számú rendelete, — a felszabadulás után első ízben jelölte meg azokat a vízügyi feladatokat, melyeket elsősorban az érdekeltek munkájával, vagy anyagi erőforrásaik igénybevételével — azaz társulati formában — lehet megvalósítani. A jogszabály a társulatok feladatkörébe utaita a helyi vízkárelhárítással és helyi vízrendezéssel összefüggő vízügyi-műszaki tevékenységek ellátását, különösen pedig az egy birtokhatáron túlterjedő, a vízügyi igazgatóságok kezelésébe tartozó vízfolyásokhoz és belvízcsatornákhoz csatlakozó levezetőcsatornák, vízmosások, nyárigátak építését, felújítását, fenntartását, és a védőműveken a tényleges vízkárelhárítás — az árvíz- és belvízvédekezés — feladatainak végrehajtását. A jogszabály lehetővé tette a társulat alakítását, vagy működésének kiterjesztését az öntözéses gazdálkodás célját szolgáló művek létesítésére, üzemeltetésére is. A vízgazdálkodás egységes állami irányításának elvéből következik, hogy már az első társulatok főfelügyeletét is az Országos Vízügyi Főigazgatóság látta el. A vízügyi igazgatóságok — felügyeleti jogkörükben eljárva — gondoskodtak arról, hogy a társulatok vízügyi-műszaki tevékenysége szervesen illeszkedjen a vízgazdálkodás egységes rendjébe, igazodjon az országos fejlesztési célkitűzésekhez. Szervezési és pénzügyi szempontból az 1960. évi 29. sz. törvényerejű rendelet — az újabb társulati törvény— megjelenéséig a társulatok felügyeletét a Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ) területi szervei, a Szövetkezetek Megyei Központja (MESzÖV) 58
