Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)

II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén

gondolata a megye részéről, ez a nagybirtok őszintén üdvözölte azt, és kifejtette reményét, hogy a csatornázás nemcsak a felsorolt vízfolyásokkal átszelt, hanem az azoktól távolabb fekvő, de ugyancsak elöntött községhatároktól is visszatartja, illetve elvezeti onnan majd a vizet, és hatalmas hasznot hoz. A munka előkészítésére két szempontot ajánlott a megye vezetői figyelmébe: egyrészt azt, hogy a közös terheket az érdekeltek között már előre fel kell osztani, másrészt pedig, hogy az egész árterületet és vízfolyás-rendszert fel kell térképezni, a medrek esését fel kell szintezni, mert ezeknek az adatoknak a birtokában lehet csak pontos tervet készíteni.

A Fekete-víz rendszeréhez tartozó vízfolyások közül a nyugatiak (Gyöngyös, Almás) abban az időben még nagyrészt Somogy-vármegye területére estek. A szabályozási munkálatokban érdekelt volt ezért a szomszéd megye is, amely nem zárkózott el az együttműködéstől. Az 1819 augusztusában Kaposváron ülésező küldöttség megállapította, hogy ,,a Dráva kiöntései és a bele folyó Ókor, Almás, Gyöngyös és Tettye özönei Somogybán 25, Baranyában viszont 68 helységben idéznek elő károkat’’. Somogy felismerve a Fekete-víz rendszerének komplex, a Drávával — főként árvízkor — összefüggő jellegét, nagy hangsúlyt fektetett a drávai töltések állapotának kérdésére, azt tartva, hogy hiába végzik el a Fekete-víz rendszerének csatornázását, ha a Dráva árvizei továbbra is elöntik a rendezett területeket. Még 1819 októberében Somogy megye hozzá is fogott a saját területén szükséges töltések építéséhez, és követésre szólította fel Baranyát is. Egy korábbi, 1803. évi egyezményt felújítva a két megye abban állapodott meg, hogy a drávasztárai határban levő iványi úttól felfelé Somogy, attól lefelé Baranya tartozik árvédelmi töltéseket építeni.

Megegyezés történt arról is, hogy a két megye tiszti földmérői közös térképezés, illetve szintezés után együttesen állapítják meg a vízrendszer Drávába vezetésére legalkalmasabb torkolati pontot, és a költségek arányos felosztását a haszonélvező földbirtokosok között. A természetes medrek csatornázásának kivitelezését — a Pécsi-vízi érdekeltekhez hasonlóan — úgy tervezték megoldani, hogy a munkaerőt ki nem állító érdekelt földesurak szakaszait az adózó népből toborzott „árokmetszőkkel” kell kiásatni a vonakodó földesurak költségére. Az árokmetszők bérezését attól tették függővé, hogy azok — telkük fekvését tekintve — érdekeltek-e a munkában, vagy sem. Az utóbbiaknak dupla annyi bért fizettek, mint az ártereken lakó adózóknak.

Ez lényegében az adózó szegény nép ártéri érdekeltségének természetbeni megváltása volt. Hasonló megoldásokkal később is találkozunk, mert a nagybirtokosok minden időszakban gondosan ügyeltek arra, hogy a vízrendezés költségeinek egy részét a nincstelenekre hárítsák.

Ebben az időszakban (1810—20 között) Bogádmindszenten és környékén, a Czin- dery uraság birtokán, több ezer kh berket csapoltak le árkokkal, és tették termő rétekké, illetve szántóföldekké. Azt tapasztalták azonban, hogy az alatta levő, még nem rendezett területre nézve a gyorsan levonuló víz kétszeres kárral fenyeget.

Hasonló hatással volt az alsóbb területekre nézve a Festetits gróf saját költségén elvégzett Almás patak rendezése is.

Vajszló, Baranyahídvég, Sámod, Besence és Páprád községek 1820-ban a Megyéhez írt levelükben sürgetik területükön a lecsapoló árkok ásását és a Dráva melletti töltések építését, mivel a Dráva somogyi szakaszán 1814-ben történt kiöntés ezt a területet is elérte, és a kárt még tetézte a fölöttük levő csatornázott területről a Fekete-vizen érkező áradat, aminek következtében a marhatartásból élő nép a teljes elszegényedés előtt állt. Sokaknak a korábbival szemben csak 1/3—1/4 annyi, vagy éppen semmi szénája sem termett, nem beszélve a szántóföldi termények megcsappanásáról.

16