Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén
A szerződés azt is tartalmazta, hogy a nagy költséggel létrehozandó csatorna őrzéséről, gondozásáról fizetett felügyelők útján kell intézkedni. Tilosnak ítélték a főcsatornából vizet anélkül kivenni, hogy azt ismét be ne vezessék, kivételként csupán a szárazságban kívánatos rétöntözést említik, de az ebben érdekeltek kötelesek öntözési tervüket (!) a társasági ülés elé terjeszteni jóváhagyásra. A tervezet olyan megszorítást tartalmazott, hogy amennyiben a kiöntözött víz által a malmok kárt szenvednének az őrlővíz mennyiségének csökkenése miatt, azt köteles az öntöző birtokos megtéríteni. Külön figyelmet érdemel az a kitétel, amely szerint tilos volt engedély nélkül olyan mellékvizeknek a beeresztése a csatornába, amelyek az árok kiásásakor nem folytak bele. Ez egyértelműen arra utal, hogy abban az időben a vízrendezési tervezések még nélkülözték a vízgyűjtő teljes területét figyelembevevő vízhozam-meghatározást és mederméretezést, jobbára csak a rendezésre kerülő vöigy szűkebb lecsapolási szempontjaira voltak tekintettel. Előremutató volt a szerződés utolsó pontja, amelyből kiderül, hogy a Pécsi-vízzel kapcsolatos első lépést követni szándékoznak a Fekete-víz többi mellékvizének rendezésével is. Összehangolatlan vízrendezések Korábban már említettük, hogy a vízhasznosítási célból létesített első víziművek (halastógátak, mederelzárások, malomgátak) gyakran még a természetes állapotnál is súlyosabb vízügyi helyzetet teremtettek. A vízkárok elhárítására irányuló első munkálatok nem egy esetben vezettek ugyanilyen eredményre. A helyi beavatkozások, amelyek összehangolatlanul, egymás érdekének figyelmen kívül hagyásával történtek, bizonyos eredményeket a környező — főként alsóbb — területek fokozott károsítása árán tudtak csak felmutatni. Hogy vízrendezés vonatkozásában a XIX. század elején a Fekete-víz mentén milyen káotikus állapotok uralkodtak, mennyire nem hangolták össze az elszórtan folyó egyéni vízügyi beavatkozásokat, azt jól példázza Kákics, másfelől pedig Marócsa, Bogdása és Okorág között folyó vita. Még az 1770-es évek végén Kákics község a Marócsától elválasztó határán egy berket harántoló töltést épített abból a célból, hogy a Gyöngyös kiöntéseitől megóvja saját területét, és lehetővé tegye a berek kiszárítását, rétként való hasznosítását. E szűk látókörű, önkényes és önző beavatkozás eredményeként a töltés mögött felduzzadó, lefolyást nem találó víz a panaszt tevő másik három község határát a korábbinál jobban elborította. A beadványok sorából hadd idézzük most az alábbi levelet, amely jól érzékelteti a vízviszonyokba történt helyi beavatkozás hátrányos következményeit: Bm. Levéltár: Közgy. 1435/1818. //Nagyságos Császári s’ Királi Tanátsos és Első All Ispán Ur legg kegyesebb Urunk ! Foló esztendei Februarius Holnap 17'ki napiul napra növekedő kárunk eránt alázatos könyörgő levelünket kegyes Úri szine eleiben terjesztvén, nékünk akkoron is, de mentül közelebb érjünk a tavaszt, annál inkább Szántó Földjeinkben, Réttyeink- ben és Legelőinkben újonnan szörnyű károsodásunkat érezni fogjuk, a’ mint határunk szélei a Kákitsiak töltésük vagyon, a víznek menedékje az által annyira meg aka14
