Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
II. fejezet. A társulatok kialakulása és működése a Dráva mentén
II. fejezet A TÁRSULATOK KIALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSE A DRÁVA MENTÉN A gazdasági fejlődés és a kialakuló vízügyi tevékenység jellemzői A XVIII. század végétől bekövetkező, nyugat felől terjeszkedő iparosodás és kereskedelem nagyfokú fellendülése új vért vitt a gazdasági életbe, s olyan lehetőségek tárultak fel, amelyekre korábban gondolni sem mert volna senki. A föld már értéket jelentett, mert terményeit értékesíteni lehetett. A gyorsan szaporodó népesség élelmezése, a hazai és a nyugati országokban növekvő élelmiszer-szükséglet kielégítése — a sokat ígérő külföldi piac lehetőségeinek jobb kihasználása — céljából először a legelőket törték fel, majd ennek hátrányait — a fokozódó takarmányhiányt — érezve megkezdték az óriási ártéri és síkvidéki erdőségek irtását. A vizenyős területek eleinte még értéktelenek voltak. Előfordult, hogy egy 10 kilós parasztkenyérért egy katasztrális hold ilyen terület gazdát cserélt. Miután az erdőirtásoknak egy idő után szükségképpen gátat kellett vetni, a társadalom rákényszerült, hogy a bővített újratermelés érdekében új termőföldeket az árterületekből szakítson ki. Ez a gazdasági szükségszerűség volt a hajtóereje az ármentesítő és lecsapoló munkáknak. így lépett ismét követelőén előtérbe a lecsapolások. országos fontosságú ügye, melyet a rendkívül elhanyagolt közlekedési viszonyok megjavítása szempontjából is figyelemre kellett méltatni. Az ármentesítési és lecsapoiási munkákban a nagybirtokosok voltak a leginkább érdekeltek nemcsak saját birtokaik, hanem az adóalapot képező jobbágytelkek mentesítésében is. Rendelkeztek azzal a gazdasági erővel, amely a vízrendezési munkákba fektetve bőségesen megtérült, és nem utolsó sorban olyan — főként földmérő — mérnökök voltak alkalmazásukban, akik abban a korban — geodéziai ismereteiket hasznosítva — egyúttal a hidrotechnikai munkák szakértőinek, tervezőinek szerepét is betöltötték. A társadalmi-gazdasági fejlődés hatására államigazgatási és törvényhozási téren is meghozták azokat a szervezési és rendeleti intézkedéseket, amelyek mind műszaki, mind pénzügyi, mind pedig jogi vonatkozásban biztosították a közérdekű vízimunkák megvalósítását. 1788-ban állították fel a Vízügyi és Építészeti Igazgatóságot, amely nyolc évtizeden keresztül csaknem változatlan szervezeti formában látta el a vízügyi igazgatás feladatait is, és amely a vízügyi igazgatás mai szervezete elődjének tekinthető. E hivatalnak a hatáskörébe tartozott az országban folyó valamennyi vízépítési munka műszaki felügyelete, ellenőrzése, beleértve a kamarai, megyei, városi és társulati munkákat is. Szervezetének kiépülésével, megerősödésével az Igazgatóság egyre jobban megfelelt ezeknek a feladatoknak, sőt mind gyakoribbá vált, hogy a szabályozási terveket is a hivatal munkatársai készítették. Végül az Igazgatóság felügyelete alá kerültek a társulatok is, amelyek működésének jogi és szervezeti feltételeit az 1807. évi XVII. törvénycikk teremtette meg. (A törvénycikk a többség akarata alapján létesítendő társulatokról — a kényszertársulásokról — szóló első intézkedéseivel lehetővé tette a vízitársulatok szervezését is. Intézkedéseit az 1836. évi XXV. és XXXVI., majd az 1840. évi X. törvénycikk fejlesztette tovább.) 1810-ben megalakult az első mai értelembe vett vízszabályozási társulat, a Nádor személyes közreműködésével létrehozott Sárvízi Nádor-Csatorna Társulat, amely 9
