Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
A vaskos hát szürkésbarna színű, az oldalak élénk ezüstös csillogásúak. Úszói fakó vörhenyes színűek, kivéve a hát- és a farokúszót, amelyek szürkék. ELTERJEDÉS Két egymástól jól elkülönülő előfordulási területen találkozhatunk a gardával. Az északi elterjedési területet a Balti-tenger vízgyűjtője alkotja (a Finnöböl kivételével), ahol viszonylag ritka halfajnak számít. A déli elterjedési területe — ahol gyakori — a Fekete-tenger vízgyűjtője (a Dunától délre található európai folyók és Kis-Ázsia kivételével) az Azovi-tenger, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó, valamint az azokba torkolló folyók vízrendszere. A Dunában a deltavidéktől egészen Bajorországig megtalálható. Előfordul a Duna nagyobb mellékfolyóiban, valamint a Balatonban és a Fertő tóban is. BIOLÓGIA A garda eredetileg vándorló halfaj, amely a telet a tengerben, az év többi részét édesvízben tölti és ott szaporodik. A Szovjetunió nagy víztározóiban, a Balatonban, a Fertő tóban, a Duna középső és felső szakaszán állandó édesvízi életmódra tért át. Ivarérettségét 3—4 éves korban éri el. Tavasszal nagy csapatokban vándorol ívóhelye felé. Az ívóhelyek vízterületenként eltérő jellegűek lehetnek. A szerzők többsége a homokos aljzatú mederrészeket említi, de számos utalást találunk arra is, hogy a gardák finomlevelű növények közé szórják el ikráikat. A vizsgálatok szerint a balatoni gardáknál 14—130 ezer, átlagosan 30 ezer (Entz és Lukacso- vics 1957), a Fertő taviaknái 9—66 ezer szem ikra (Herzig és Winkler 1983) a faj abszolút termékenysége. Az ikraszemek átmérője lerakásukkor 1,3—1,5 mm, de rövidesen 5—6 mm-re duzzadnak. A pelágikus ikrák a bennük található olaj- csepp révén a víznél könyebb fajsúlyúak, így lebegnek, illetve sodródnak. Az ívás ideje április-május. Az ivadék kikeléséhez a vízhőmérséklettől függően 3,5—8 nap szükséges. A garda táplálkozásával kapcsolatban különböző külföldi vízterületeken végzett vizsgálatok azt az általános képet mutatják, hogy a fiatal példányok zooplanktont és vízre hulló rovarokat fogyasztanak. Az idősebb gardák táplálékában — főleg a negyedik életévtől kezdődően — a vízre hulló rovarok mellett a halivadék-fogyasztás mind jelentősebb. Különösen folyóvizekben és víztározókban figyelhető meg a garda ragadozó életmódja. A nagyobb gardák fajtársaikat, küszt, a Ri- binszki-víztározón végzett vizsgálatok szerint pedig bodorkát, sügért és fogassüllőt is zsákmányolhatnak (Poddubnüj 1956). Hazánkban a balatoni gardák téli táplálkozási viszonyait vizsgálta Entz és Lukacsovics (1957). Megállapításuk szerint a garda táplálékában nem túlságosan válogatós. Felvesz minden megfelelő nagyságrendű táplálékot, ami a víz felső rétegében és a felszíni hártyában számára hozzáférhető. Táplálékát főként az adott időpontban és helyen legbőségesebben jelenlevő szervezetekből szerzi meg. A garda által fogyasztott halakról a szerzők megállapítják, hogy az elsősorban fiatalabb fajtársaikból és küszivadékból áll. A Fertő tavi vizsgálatok (Herzig és Winkler 1983) a garda első négy korosztályának lényegében azonos táplálkozási szokásait mutatták. A fő táp6. TÁBLÁZAT A garda növekedésének tájékoztató adatai különböző vizsgálatok alapján Vízlerület Szerző Testhossz (mm) az egyes korosztályokban [Zárójelben a testtömegre (g) vonatkozó adatok] 0 + 1 + 2 + 3 + 4 + 5 + 6 + 7 + 8 + Duna Balon, 1956 o' 102 194 230 263 9 115 197 239 265 280 Fertő tó Herzig és 105 168 cr 234 264 Winkler, 1983 (5,3) (28,9) (74,7) (95,5) 9 239 277 302 (82,6) (118,5) (170,6) Balaton Entz és Lukacsocr 197 234 260 300 1951 — 1956 vics, 1957 (67) (114) (160) (356) 60 111 9 188 250 273 288 313 (3) (10) (58) (142) (208) (278) (422) 1971 — 1978 Bíró, 1982 87 134 176 215 250 278 302 329 353 Siófok—Tihany térsége (50) (89) (132) (179) (222) (263) (312) (361) Balatonszemes térsége 101 151 196 230 260 285 305 320 335 (46) (90) (143) (208) (260) (318) (369) (417) 90
