Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
Rinkey 1960). Till (1973) további négy példányról számolt be, amelyek Esztergom fölött a Körtvélye- si Duna-ágban és Neszmélynél a Dunából kerültek a halászok zsákmányába. Egy-egy Szlovákiából lesodródott vagy levándorolt nagy mar énára a jövőben is számíthatunk a Budapest fölötti Duna-sza- kaszon. BIOLÓGIA Általában a nagyobb, mély vizű tavak lakója, ismeretesek azonban folyóvízi, folyami-tavi vándorló és félsós vizű tengeröblökben élő, de ívásra édesvízbe vándorló állományok is. A nagy maréna ívási ideje november-december, amikor a tavak homokos részein rakja le 20—70 ezer db apró ikráját. A lárvák mintegy 5—6 hónap múlva kelnek ki. A sűrű kopoltyúfésűvel rendelkező formák („nemes marénák”) nyíltvízi planktonevők, más formák a fenékzónában élnek, és bentosz szervezeteket fogyasztanak. Az egyes formák növekedési üteme vízterületenként rendkívül eltérő, általánosságban nem jellemezhető. A maximális testtömeg 3—6 kg, 60—80 cm-es testhosszúság mellett. HASZNOSÍTÁS A Szovjetunióban, Lengyelországban és a skandináv országokban a nagy maréna gazdasági szempontból rendkívül jelentős halfaj. Éppen ezért, ezekben az országokban nagy erőfeszítéseket tesznek a természetes vízi állomány fejlesztésére. Ikráit mesterségesen termékenyítik, keltetik; az ivadékot halastavakban vagy úszó hálóketrecekben nevelik a biztonságos kihelyezéshez szükséges méret eléréséig. Magyarországon ritkasága miatt semmmilyen gazdasági jelentősége nincs. A TÖRPE MARÉNA Coregonus albula L. Egyéb neve: 18. ábra: A törpe maréna (Coregonus albula) [Müller 1983* nyomán] LEÍRÁS Teste megnyúlt, oldalról erősen lapított. Feje kicsi, szája felső állású. Zsírúszója a farokúszóhoz közel helyezkedik el. A hátúszót III—IV kemény és 8—10 lágy sugár, a farok alatti úszót III—IV kemény és 10—13 lágy sugár alkotja. Pikkelyei nagyok, számuk az oldalvonal mentén 70—91. A viszonylag hosszú kopoltyútüskék száma 36—52 között változik. Háta sötétzöld vagy zöldeskék, oldalai ezüstös csillogásúak, úszói szürkék. ELTERJEDÉS A hideg, észak-európai vizek lakója. Természetes elterjedési területét a Brit-szigetek és a Balti-tenger melléke képezi, egészen a Volga vízgyűjtőjének felső részén található tavakig. Szigetszerűen Bajorországban és Svájcban is megtalálható. Elterjedési területének határa telepítések eredményeként délebbre tolódott, mindenekelőtt Lengyelországban és Szovjetunióban. Szlovákiában több vízben is próbálkoztak megtelepítésével és az Oravai-víztáro- zóban önfenntartó állománya is kialakult. Magyar- országon az 50-es évek végén több kísérlet történt megtelepítésére a Balatonban (!) és néhány kisebb vizünkben. A megalapozatlan honosítási munka eredménytelen volt. 1972. november-decemberben 4 példányt fogtak ki a Duna Esztergom-Szob közötti szakaszán (Till 1973), amelyek feltehetően valamelyik szlovákiai vízből vándoroltak le. 44
