Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
LEÍRÁS Áramvonalas testalkatú hal. A testhossz körülbelül hatszorosa a legnagyobb testmagasságnak. Feje viszonylag nagy, hatalmas szájában erős fogazat segíti a zsákmány megragadását. Úszói viszonylag nem nagyok. A hát színezete zöldesbarna, az oldalak ezüstös csillogásúak. Egész testén, különösen az oldalvonal fölötti részen félhold vagy X-alakú fekete foltok találhatók. Ivadékkorban sötét ha- rántsávok is díszítik testét, melyek a második életévben fokozatosan eltűnnek. A testet borító pikkelyek egyébként igen aprók. ELTERJEDÉS A galóca eredeti előfordulási területét a Duna vízrendszerének hegyvidéki vizei alkotják. A korábban önálló fajnak, az újabb vizsgálatok (Hensel és Holcik 1983) szerint alfajnak tekinthető tajmen (Hucho hucho taimen) él a Pecsora és a Káma vízrendszerében, Szibériában (keleten egészen a Jana- folyóig) és az Amur vízrendszerében. Sikeresen honosították a galócát a Visztula vízrendszeréhez tartozó Poprád és Dunajec folyókban, Franciaországban a Rhone egyik mellékfolyójában (Usses) és Spanyolország északnyugati részének több folyójábán, ahol folyamatosan telepítik a mesterséges szaporításból származó ivadékot. Európa több más országában és Marokkóban sikertelenül próbálkoztak akklimatizálásával. Hazánkban az elmúlt évtizedben csak a Tisza Ti- szalök fölötti felső szakaszán fogták néhány példányát. Véletlenszerűen esetleg előkerülhet kisebb észak-magyarországi folyókból, a Duna Budapest fölötti szakaszából és a Drávából. BIOLÓGIA A galóca tipikus élőhelyét a folyók márna szinttájának felső része és a pénzes pér szinttáj képezi. Rendkívül érzékeny a víz tisztaságára, oxigéntartalmára. A kisebb hegyi folyócskák, patakok azért nem felelnek meg a galóca igényeinek, mivel ott nem áll rendelkezésre a falánk ragadozó számára megfelelő mennyiségű táplálék. Különösen azokat a folyószakaszokat részesíti előnyben, ahol tömegesen fordul elő kedvenc táplálékhala, a paduc (Chondrostoma nasus). A galóca ivarérettségét 4—5 éves korban éri el. Az ívás tavasszal, 6—10 °C közötti vízhőmérsékletnél történik, rendszerint április elején. Az ívóhelyek táplálkozási terület fölötti szakaszon találhatók, gyakran a pisztráng szinttájon. Az ívás maga a lazacfélékre jellemző módon játszódik le. A kiválasztott kavicsos mederszakaszon az ikrás 60 cm átmérőjű, 10—30 cm mélységű gödröt készít. Az ívás 2—3 napig tart. Az ívás után az ikraszemekre egy kavicsréteg kerül, amely több, mint egy hónapon át elrejti azokat az ellenségei elől. Egyes szerzők megfigyelése szerint a nőstény védelmezi a lerakott ikrát. Az ikrás testsúly kilogrammonként 1000—3000 ikrát rak. Az ikraszemek 4,5—6 mines átmérőjűre duzzadnak a lerakás után, színük élénksárga. PraWochenski és Kolder (1968) szerint 7 °C vízhőmérséklet esetén 228,4 napfok után jelennek meg a szemfoltok, majd további 65,7 napfokra van szükség az ikrák kikeléséhez. A lárvák nagy szikzacskóval jönnek világra, melynek felszívódásáig többnyire mozdulatlanul fekszenek a kövek között. Az idézett szerzők szerint további 164,1 napfokra van szükség a szikzacskó teljes felszívódásához. A kikelés után 60—70 nappal válnak a kis galócák szüleikhez hasonlóvá. A fiatal galócák táplálékában még szerepet játszanak gerinctelen szervezetek, de az ivadék már első életévében áttér a ragadozó életmódra. Ezután már teljesen halfogyasztó, kiegészítő táplálékát legfeljebb békák, vízbe esett apró emlősök képezik. Táplálékát magányosan vagy néhány egyedből álló csoportokban keresi, nagyobb csapatokat nem alkot. Nyáron a sekélyebb szakaszokon is előfordul, de ősszel egyre mélyebb mederrészeket keres. Mivel egész évben táplálkozik, télen a meder legmélyebb részeire vándorol, követve a csapatosan elvermelő pontyféléket. A hazánkban szórványosan előforduló példányok növekedési üteme nem ismeretes. A külföldi növekedési vizsgálatok eredményei HolCik és mtsai (1984) monográfiájában találhatók meg. A galóca a legnagyobb termetű pisztrángféle, a Duna vízrendszerében előforduló rekordpéldányok 25—30 kg-os tömegűek. A múlt században 60 kg-os, másfél méteresnél nagyobb testhosszúságú galócát is fogtak; az utóbbi évtizedek rekordját pedig a Garamból 1949-ben fogott, 46 kg-os példányjelenti. AH. hucho taimen alfaj Szibériában 105 kg-os tömeget érhet el. HASZNOSÍTÁS Alkalmi előfordulása miatt hazánkban gazdasági jelentősége nincs. A környező országokban piszt- rángos gazdaságokban foglalkoznak mesterséges szaporításával és tenyészanyag előállításával. E téren a legjobb eredményeket Csehszlovákiában érték el. Annak ellenére, hogy a galóca húsminősége kiváló, a lazacéra emlékeztető, tógazdasági termelésének célja kizárólag a természetes vizek népesíté42
