Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Ingolafélék családja – Petromyzonidae
folytatnak: gyengébb pikkelyzetű halakra tapadnak, azok vérét szívják, sőt a testszövetekből is kiharapnak darabokat. Az erdélyi ingola által kimart seb elpenészesedik, és utat nyit a halak szervezetébe különböző kórokozóknak; végeredményben az esetek többségében a halak pusztulását okozza. Az ívás után az erdélyi ingola még 2—3 évig élhet, és maximálisan 30 cm-es hosszúságot érhet el. A DUNAI INGOLA Eudontomyzon vladykovi Oliva et Zanandrea Nemcsak élősködőként, hanem törmelékfogyasztóként is képes táplálékot felvenni. Nem ismeretes, hogy életében csak egyszer vagy többször is ívik. HASZNOSÍTÁS Gazdasági jelentősége hazánkban nincs. Védett faj, fogása tilos. Egyéb nevei: firis, fizis, folyóvízi orsóhal, ingolna, kilencszemű hal, magyar ingola, olajhal, olhal, pataki ingola, szívóka, (csak a lárvára:) kígyóhalacska, vakcsík. (1. színes ábra) LEÍRÁS Testalkata megegyezik az erdélyi ingóidéval, attól az alábbi bélyegek alapján különböztethető meg. A sertefogak a tapadószájban gyengék, és egymástól távol helyezkednek el. A felső ajaklemez fölött a sertefogak legfeljebb 5 sort alkotnak. A felső ajaklemeztől számolt első sorban levő sertefogak viszonylag nagyok. Az alsó ajaklemez fogainak száma 5—9 (leggyakrabban 6—7); a szélső fogak mindig nagyobbak, mint a közbülsők. Az alsó ajaklemez alatt a sertefogak 2—3 sort alkothatnak, de a metamorfózis után egy ideig még hiányoznak. A felnőtt állatok bélcsatornája vékony, fonálszerű és üres (HolCik 1963). Színezete a háton és a test felső részén sötétszürke, az oldalak alsó részén és a hason ezüstösfehér. A két szín a hímeknél fokozatosan megy át egymásba, a nőstényeknél élesen elkülönül. ELTERJEDÉS Megtalálható a Dunában (Budapesttől Bécsig) és több bal és jobb oldali mellékfolyóból is előkerült, a romániai vizektől (Oltenia és Muntenia területén) a Dráva felső szakaszáig, illetve a nyugat-szlovákiai folyókig. Hiányzik a Tiszából és annak mellékfolyóiból. BIOLÓGIA Élőhelyével kapcsolatban úgy tűnik, hogy kevésbé igényes, mint az erdélyi ingola, mert nagyobb fo- lyókból is előkerül. Biológiájának legfőbb jellemzője, hogy nem élősködő faj. A lárvák 1,6 cm-es, a felnőtt állatok 15 cm-es maximális hosszúságot érhetnek el. A lárvafejlődés valószínűleg 3—4 évig tart, az erdélyi ingolához hasonló körülmények között. A lárvák metamorfózisa őszre, az ívás a következő tavaszra esik. Az eddigi vizsgálatok szerint a felnőtt dunai ingola az ívásig egyáltalán nem vesz fel táplálékot, és az ikra lerakása után röviddel elpusztul. Valószínűleg a felnőtt alakok néhány hónapos élettartamával és rejtőzködő életmódjával is magyarázható, hogy a dunai ingola olyan ritkán kerül elő vizeinkből. HASZNOSÍTÁS Sem külföldön, sem hazánkban nincs gazdasági jelentősége. Fogását természetvédelmi jogszabály tiltja. IRODALOM Grossu, A., Hóméi, V., Barbu, P., Popescu, A., 1962. Contribution á l’étude des Petromyzonides de la Ré- publique Populaire Roumaine. Tr. Mus. Hist. Nat. „Gr. Antipa" 3:253—279 Holéik, J., 1963. Notes on the Czechoslovakian lampreys with redescription of Lampetra (Eudontomyzon) vladykovi (Oliva et Zanandrea) 1959. Véstn. Ős. Spot. Zool. 27:51—61. Oliva, O., Zanandrea, G., 1959. Posizione sistematica di una lampreda di Cilistove (Ceccoslovacchia). Dioriana—Annali del Musee civ ice di istoria naturale „G. Doria” 2(98): 1—5. Sterba, G., 1952. Die Neunaugen. Akademische Verlagsgesellschaft Geest u. Portig K.—G., Leipzig, 40 pp. Sterba G., 1965. Az ingolák (Petromyzontidae) jelentősége a gerincesek törzsfejlődésében. Élővilág 10:11 — 14. Zanandrea, G., 1959. Lamprede parassite e non parassite del bacino del Danubio e la nuova entitá sistematica Eudontomyzom danfordi vladykovi. Arch. Zool. Ital. 44:215—250 + 2 tabl. 21
