Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Sügérfélék családja – Percidae
Régebben gyakran szerepelt a halászok zsákmányában, különösen a fenékzsinóron vesztett rajta sok magyar bucó. Nem tudni, hogy fogásának csökkenésében milyen szerepet játszott állományának változása, és milyent a folyóvízi halászat intenzitásának csökkenése, egyes halászeszközök halászatának megszüntetése. (Valószínűleg a „halászati” okok a jelentősebbek.) Ahol rendszeresen A NÉMET BUCÓ HASZNOSÍTÁS fogták, ízletes, szálkaszegény húsa miatt nagyra becsülték. A horgászok egészen alacsony vízállásnál, gilisztával csalizott fenekező készséggel tudják fogni. Magasabb vízállásnál a horgászok számára hozzáférhetetlen. Jelenleg védelem alatt áll, fogása tilos. Ha véletlenül horogra akad, jobb nem bajlódni a mélyen nyelt horog kiszabadításával, hanem az előke- zsinór elvágása után azonnal vissza kell bocsátani. Zingel stréber Siebold Egyéb nevei: apácafúró, orsóhal, bucok, durbancs, kerékszeg, kis bucó, nemhal, német kóc, orsófarkú hal, orsófark, orsóhal, pecekfarkú, pocokfarkú, ráspóhal, répahal. (58. színes ábra) LEÍRÁS Teste hengeres, a feji részen is kevésbé lapított, mint a magyar bucó. Szemei közepes nagyságúak, felfelé tekintenek. Szája alsó állású. A német bucó testalkatának jellegzetessége az igen hosszú, elvékonyodó faroknyél. Két hátúszóját meglehetősen széles sáv (12—13 pikkely) választja el egymástól. Az első hátúszót Vili—IX kemény sugár merevíti. A másodikban egy kemény és 10—13 osztott sugár van. Farokúszója nem nagy, szegélye majdnem egyenes. Jól fejlett hasúszói közvetlenül a mellékúszók alatt helyezkednek el. Farok alatti úszójában egy kemény és 9—12 lágy úszósugár található. (Érdemes külön megjegyezni, hogy az egyes úszók sugárszámában mutatkozó különbségek igen jól megkönnyítik a magyar és a német bucó pontos felismerését.) A pikkelyek száma az oldalvonal mentén 70—82. Az oldalvonal fölötti pikkelysorok száma 4—5, alatta találhatóké 10—13. A pikkelyezett a fejét is beborítja. Hiányzik viszont a mell- és hastájékról. A test alapszíne barnássárga, 4—5 sötétbarna sáv díszíti a test oldalát. A has fehéressárga. Úszói szürkés színűek. ELTERJEDÉS A Duna vízrendszerében, a gyors folyású vizekben általánosan elterjedt, de sehol sem számít gyakori halfajnak. Az Égei-tenger vízgyűjtőjéhez tartozó Vardar-folyóban is él, ahonnan a Z. s. balcanicus alfajt írták le, amelynek önállósága vitatott (Olíva 1960; HolCik 1979). BIOLÓGIA Tipikus reofil halfaj. A nagyobb folyóvizekben ritkább, mint a magyar bucó, fölhatol azonban a hegyipatakokba is. Csapatban él, az erős sodrású, kavicsos vagy köves mederfenéken. Táplálékát fenéklakó szervezetek és alkalmilag halikra alkotja. Biológiájáról nagyon keveset tudunk. Bottá (1985)* szerint párosán ívó, amely április folyamán rakja le ikráit a sodrott, kavicsos mederrészeken. Az ikrarakáshoz kisebb mélyedést készít (más szerzők szerint növényre is ívhat). A hímek íváskor olíva- vagy élénkzöld nászruhát öltenek. Termékenységét, növekedési ütemét nem ismerjük. Általában 15—16, kivételesen 20 cm-es testhosszt érhet el. HASZNOSÍTÁS Közvetlen gazdasági jelentősége nincs. A halászzsákmányba mindig is ritkán került. Elvétve horogra akadhat. Védett halunk, amelyet tilos kifogni. IRODALOM Berinkey, L., 1958. The osteology of Lucioperca lucio- perca and Lucioperca volgensis. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. S. N. 9:313—329. Bíró, P., 1970. Investigation of growth of pike-perch (Lucioperca lucioperca L.) in Lake Balaton. Annál. Biol. Tihany, 37:145—164. Bíró P., 1971. A vágódurbincs növekedése és életkörülményei a Balatonban. Halászat 17:170—171. 12 177
