Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Sügérfélék családja – Percidae
A kifejlett sügér tápláléka igen vegyes összetételű. Lényegében minden hozzáférhető állati szervezetet elfogyaszt, a planktontól egészen a halivadékig. A parti zónában táplálékában a növények élőbevonatát alkotó szervezetek, nyíltvízben pedig az apró halak dominálnak. Ikra- és halivadék-fo- gyasztásával helyenként nagy kárt tud okozni. Növekedése vízterületenként erősen változó. Megfigyelték, hogy egy-egy vízterületen belül is kialakul egy lassú és egy gyorsabb növekedésű sügérpopuláció. Az előbbi a parti zóna sűrű növényzete között, az utóbbi a nyílt vízben él. Hazánkban az egyes vízterületek sügérállományának növekedését még nem vizsgálták. A lassú növekedés szemléltetésére Balon (1967a)* nyomán mutatjuk be egy szlovákiai víztározón végzett vizsgálat adatait. Ezek szerint a sügér testhossza (cm-ben) az egyes életévekben a következő értékeket mutatta: Életévek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Gyors növekedésű populáció 8 14 18 21 22 24 27 28 Lassú növekedésű populáció 5 8 10 11 14 15 16 — Az ikrások általában gyorsabban növekednek, mint a tejesek. Hosszú életű, akár 20 éves kort is elérő halfaj. A külföldi irodalomból ismert legnagyobb mérete: 51 cm-es testhossz és 4 kg-os tömeg (HolCik és Hensel 1972)*. Hazánkban a fél kg tömegű példányok már ritkának számítanak. A sügér biológiájával kapcsolatos külföldi kutatási eredmények Thorpe (1977) munkája alapján tekinthetők át. HASZNOSÍTÁS A magyarországi halászzsákmányban, a sügér nem játszik jelentős szerepet, de kisebb mennyiségben az ország minden részén fogják. Kivételt csak a Balaton képez, ahol állománya nagyon megritkult (Bíró 1976*, 1977). Halászati jelentősége Európa északi részén és Szibériában van. Külföldön a horgászok kedvelt zsákmánya. Sok helyütt, elsősorban Nyugat-Európában telepítik is a horgászvizek állományának növelésére. Úszós és fenekező készséggel egyaránt fogható, ahol nagyobb példányai is előfordulnak, villantós készség is használható. Télen egyike a lékből legjobban fogható halfajoknak. Húsminősége nagyon jó. Szálkája kevés, a hús ízletes. Apró termete nehéz tisztítása miatt azonban hazai piaci értéke alacsony. A VÁGÓDURBINCS Gymnocephalus cernuus L. Egyéb nevei: borholy, cingli, disznóhal, dörge(n)cs, dörgécse, dörgincs, dörgőc(s)e, durbancs, durda, dürgencs, görgécse, görgicse, görgőcse (hal), kis dürgencs, lecserlécs, lezsér, maca, paptetű, pikó(!), porhó, sajtszopó, serinc, taknyos lezsér, taknyos maca, tövishal, tüskés hal, vargahal, va(r)sinta, vaskó, vízidarázs. (52. színes ábra) LEÍRÁS Teste oldalról lapított, közepesen magas. A testhosszúság 3,5—4-szerese a legnagyobb testmagasságnak. Csúcsba nyíló szája kicsiny, szeglete nem ér el a szem első szegélyének vonaláig. Két hátúszója összenőtt egymással. A kemény hátúszósugarak száma XI—XVI, az osztottaké 10—15 között változik. A hasúszók töve valamivel hátrább van, mint a mellúszóké. A hasúszóban I kemény tüske és 5 osztott sugár található. A farok alatti úszóban II kemény 4—6 osztott sugár van. A kemény sugarak között az úszóhártya enyhén beöblösö- dik. Fontos megkülönböztető bélyege, hogy a hátúszó utolsó osztott sugaraira állított merőleges a faroknyéllel hegyesszöget alkot. A „vágó” jelzőt a kopoltyúfedő főlemezén található tüskékről kapta. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 34—37 között változhat, az oldalvonal fölött 6—7, alatta 10—12 pikkelysor található. Az oldalvonal a hát felé enyhén ívelt. Testszíne a háton sötét, az oldalakon fokozatosan világosodó zöldesbarna, amelyet sűrűbben vagy ritkábban elszórt fekete foltok díszítenek. Hasa szürkéssárga, esetleg fehér. Úszóinak alapszíne szürkéssárga, a páratlan úszókon apró fekete pettyek vannak. 167
