Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Elevenszülő fogasponty-félék családja – Poeciliidae

62. ábra: A szúnyogirtó fogasponty (Gambusia affinis holbrooki) Felül a nőstény, alatta a hím foltot visel. A terhes nőstények hasán áttetszik egy fekete, ún. terhességi folt. A hímek alsó úszójá­nak néhány sugara átalakult az elevenszülő fogas­pontyokra jellemző páros szervvé, gonopódium- má. A kifejlett hímek legfeljebb 3 cm, a nőstények 7 cm-es hosszúságúak. A halbiológusok elsősorban a hímek párzószer­ve és a hátúszó sugarainak száma alapján a G. affi­nis affinis és a G. affinis holbrooki alfajokat kü­lönböztetik meg. Az előbbi alfaj előfordulása Észak-Amerikában egy igen kis területre korláto­zódik. Az utóbbi Amerikában is szélesebb körben elterjedt, és ez alkotja a más földrészeken megho­nosított állományt (Jacobs 1969). Bíró (1976) ha­zánkban is ennek az alfajnak az előfordulását bi­zonyította, megjegyezve, hogy a begyűjtött halak párzószervének felépítésében a két alfajra jellemző bélyegek kisebb-nagyobb mértékben kombináltan vannak jelen. ELTERJEDÉS A szúnyogirtó fogasponty holbrooki alfajának ere­deti előfordulási területét az Egyesült Államok dél­keleti államai képezték Floridától Texasig. E terü­leteken tömegesen megtalálható mind az édes-, mind a brakkvizű mocsarakban, csatornákban és lassú, tiszta vizű folyókban. Innen indult meg tele­pítése előbb az amerikai kontinens különböző terü­letein, majd a szinte valamennyi földrészre kiterje­dő akklimatizálás. Felfigyeltek ugyanis a mocsaras területek, kisebb pocsolyák nyújtotta életfeltéte­lekhez való rendkívüli alkalmazkodó képességére, valamint arra, hogy ezeken a helyeken fő táplálé­kát a szúnyoglárvák képezik. Első telepítésére a Panama-csatorna építésekor került sor. A sikeres honosítás jelentősen hozzájá­rult a malária visszaszorításához, az építkezések­hez megfelelő körülmények biztosításához. Az eredményeken felbuzdulva, az 1920-as években megindult a szúnyogirtó fogasponty egész föl­dünkre kiterjedő telepítése. Egyetlen évtized elég volt ahhoz, hogy valamennyi földrészen kialakul­janak állományai. Hazánkban viszonylag későn, csak 1939-ben kezdődtek meg az Országos Közegészségügyi Inté­zet támogatásával a szúnyogirtó fogasponty hono­sításával kapcsolatos kísérletek. Nikolics Ferenc a Hévízi-tó csatornájának zsilipjénél lekerítve tartot­ta halait. Egy alkalommal valaki megrongálta a ketrecet, a szúnyogirtó fogaspontyok kiszabadul­tak, és kedvező körülményeket találva gyorsan el­szaporodtak. 1941-ben és 1942-ben előfordulásuk már tömeges volt. Miskolctapolcán az Országos Közegészségügyi Intézet telepítése nyomán (Hévíz­ről átszállított halak) szaporodott el 1944-től. Ér­dekes, hogy Miskolctapolcán már a századelőn is éltek e halak, melyeket egy akvarista helyezett ki (WlESINGER 1948). A szúnyogirtó fogasponty hazai előfordulása je­lenleg is szigetszerű, erre a két vízterületre korláto­158

Next

/
Oldalképek
Tartalom