Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Angolnafélék családja – Anguillidae
zik, az ívási elvándorlás közeledtével egyre meg- nyúltabb, hegyesebb lesz. A hasúszók hiányoznak. Bár a hát-, farok- és farok alatti úszó önálló váz- szerkezete megkülönböztethető, az összefüggő hártya következtében a páratlan úszók egységes koszorút alkotnak. A csupasznak látszó testet apró, legfeljebb 2 mm-es nagyságú cikloid pikkelyek borítják, amelyek azonban a nyálka- és hámréteg alatt maradnak. A laza szerkezetet alkotó pikkelyek a test különböző részein más-más időpontban, meglehetősen rendszertelenül fejlődnek ki. Annak ellenére, hogy a kifejlett angolnák testszíne vízterületenként változhat, fontos hangsúlyozni, hogy a faj jellegzetessége az egyedfejlődés során tapasztalható színváltozás. A tengerből felvándorlását megkezdő, teljesen áttetsző, ún. üvegangolna fokozatosan pigmentálódik. Ebben a stádiumban van a hazánkban évről évre importált ivadék. Gönczy és Tahy (1985) szerint hazai természetes viszonyok között a telepítést követő 3—4. hónapban az angolnaivadék színe már jellegzetesen olajzöld. Kedvező táplálkozási feltételeket biztosító vizekben az angolna a telepítést követő második év nyarától kezdve fokozatosan bronzszínűvé válik. A kezdetben zöldes árnyalatú bronzszín a hasi tájékon világosabb, a háton sötétebb. Ez a színezet vizeinkben mintegy 3—4 évig jellemzi az angolnát. A további fejlődési szakaszban a hasi tájék fokozatosan világosabbá válik, ezüstösödik. Az ezüstangolnának nevezett, elvándorló példányoknál a has és a hasi oldaltájék ezüstös, amely a hát felé a bronzszínen át sötétzöldbe, majd kékesfeketébe megy át. ELTERJEDÉS Európában az angolna részben természetes bevándorlása, részben a rendszeres telepítések következtében valamennyi jelentősebb vízterületen megtalálható. A messzi északi Pecsora folyótól kezdve körben, kontinensünk egész partvonalán előfordul. Lényegében nincsen olyan folyó, amelyben ne vándorolnának be az angolnák. Európán kívül megtaláljuk Marokkó atlanti partvidékén, valamint kisebb mennyiségben a Földközi-tengerbe ömlő közel-keleti és észak-afrikai folyók vízrendszerében. Évente a legtöbb angolnaivadék Franciaország atlanti partvidékére érkezik. Ezzel szemben a Boszporuszon át a Fekete-tengerbe már csak egészen minimális a bevándorlás. Berg (1948/1949)* szerint az angolna a Duna, a Dnyeszter, a Bug, a Dnyeper, a Don, a Kubány és a Rión folyókból egyaránt ismert, de szórványos előfordulású. A ritka előfordulás következménye az a még napjainkban is élő nézet, hogy nem őshonos hala hazánknak. Tény, hogy gazdaságilag jelentős állományát a rendszeres telepítésnek köszönhetjük, a csekély természetes bevándorlás halászati szempontból elhanyagolható jelentőségű. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy jelenlétét a középkortól kezdődően számos írásos emlék tanúsítja vizeinkben. Vitatott persze, hogy a régebben fogott angolnák milyen mértékben származtak a Balti-, az Északi- vagy a Fekete-tengerből. A múlt század közepétől már a Németországban beindult telepítésekből származó példányok is bonyolították a természetes elterjedésről alkotott képet (Landgraf 1888; Vutskits 1915). Hazánkban már a XIX. század végén történtek kísérletek az angolnaállomány növelésére. A rendszeres telepítések azonban csak 1961 után indultak, főleg Franciaországból vásárolt népesítési anyaggal. Ribiánszky Miklós irányításával bontakozott ki az az angolnaprogram, amely az ország számos vízterületén hozzájárult a halászat értékesebb zsákmányának kialakulásához. Legnagyobb vizünk, a Balaton rendszeres angolnatelepítése is 1961-ben indult, 50 ezer db növendék angolna kihelyezésével. A pigmentálódó ivadék telepítése 1962-ben kezdődött, és évi 2—4 millió db közötti mennyiséggel folyik napjainkig. Ugyancsak 1962-ben kezdődött a Velencei-tó, valamint több zárt tavunk és holtágunk „angolná- sítása” (a Fertő tó osztrák oldalán már 1958-tól folyt a telepítés). Annak ellenére, hogy az 1980-as évektől a kihelyezések gyakorlatilag a Balatonra és a Körösök néhány holtágára korlátozódtak, az angolna — néhány kisebb zárt vízterületet leszámítva — valamennyi síkvidéki álló- és folyóvizünkben megtalálható. A magyarországi elterjedéssel és a telepítésekkel foglalkozó közlemények Pintér (1984) bibliográfiája alapján tekinthetők át. BIOLÓGIA Az angolna rejtélyes biológiája, vándorlásai, szaporodása ARiszTOTELÉsztől napjainkig számos természetbúvárt foglalkoztatott. Születtek is különböző, az első hallásra és az adott korban logikusnak látszó elméletek, amelyek aztán az idők folyamán feledésbe merültek. Századunkban az angolna fokozódó gazdasági jelentősége és a tenger életének megismerésére irányuló törekvés óriási kutatómunkát kényszerített ki. Ma már elmondhatjuk, hogy az angolna egyes életciklusai (57. ábra) nagy vonalakban ismertek (Sinha és Jones 1975; Tesch 1973). Ugyanakkor számos — gazdasági szempontból is igen érdekes — részletkérdés még megválaszolásra vár, bőségesen nyújtva témát a jövő kutatóinak. 144