Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XV. fejezet. Állami bizottság az elkészült Duna–Tisza-csatornán. A csatorna és a kincstári birtokok kiaknázása 1826-ig
jektívan szemlélve, a Duna—Tisza-csatorna szerepe az új feltételek és körülmények között szükségszerűen és lényegesen megváltozott. A további kutatások, az újabb és alaposabb gazdasági elemzések lehetővé teszik majd, hogy teljes értékű következtetésekre és szintézisekre jussunk, amelyek nemcsak a privilegizált hajózási társaság története szempontjából lesznek fontosak, hanem a Közép-Dnua-medence gazdasági fejlődése történetének szempontjából is a Duna—Tisza-csatorna megásása utáni időszakban.42'3 6. A CSATORNA A PRIVILÉGIUM MEGSZŰNTE UTÁN A privilegizált hajózási társaság válaszával a viszály korántsem szűnt meg. Nem részletezve a dolgok további alakulását, csupán néhány tényt emelünk ki. A privilegizált hajózási társaságot a hatóságok rákénysze- rítették, hogy 1827 után is igazgassa a Duna—Tisza-csatornát, mert a kincstár semmilyen feltételekkel nem volt hajlandó átvenni. A társaság nem tudott megszabadulni a csatornától, mert átadása a kincstárnak igen bonyolult eljárást tett volna szükségessé, a kölcsönös adósságok és követelések tisztázását. A kincstári birtokok mellett a társaságnak továbbra is bérelnie kellett a regáléjogokat is. Egészen 1830-ig kocsmát és mészárszékeket tartott Monostron, Verbászon kocsmát, Sztapáron baromfimészárszéket és kocsmát, továbbá szárazmalmot Sztapáron és vízimalmot Verbászon. Ezenkívül halászati bérlő volt a csatornán. A négy birtokon kívül bérelt még 3352 hold és 54 négyzetöl szántóföldet, mezőt, legelőt, réti és mocsaras területet, továbbá erdőt. Az árenda az erőkre 45 krajcár volt, a többi földterületre 30 krajcár holdanként és évenként. Mivel a szerződések 1826-ban lejártak és a tárgyalások még 1827-ben sem hoztak eredményt, a régiek lejártával ideiglenes szerződéseket kötöttek a kincstár és a 42—a. Heppe utódja, Rauchmüller von Ehrenstein, a budai építészeti igazgatóság vezetője, a Duna—Tisza-csatorna jövőbeni igazgatása körüli viszályok során eléggé részletes adatokat közölt a csatorna forgalmáról és ügyviteléről. (HKA, MÓL és Arbiv Hrvatske, Zágráb, litográfia). — Magyar- országon a XIX. század végén és a XX. század elején fellángolt a vita a mesterséges víziutak építésének jövedelmezőségéről. Heincz Albert, a csatornaépítés híve ennek kapcsán közzétett egy füzetet ezen a címén: Közérdekű adatok a Ferencz-csatornáról, Budapest 1902. A szerző arra a következtetésre jutott, hogy a részvénytársaság profitja a befektetett tőkére évente alig 0,47% (szemben a svéd csatornákon megvalósított 0,2%-kal), ám szerinte a közvetlen, gazdasági haszon sokkal nagyobb a csatornák révén, mert Magyarország nemzeti jövedelme ezáltal 2,5 millió koronával gyarapodik. 10—11. o. 432
